NB I: 7.5 millió forint gyűlt össze Tőzsér kezdeményezésére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.25. 16:47
Csaknem hét és fél millió forint gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak a keretében, amelyet Tőzsér Dániel, a DVSC labdarúgója indított.

A Debrecen csapatkapitánya két héttel ezelőtt videóüzenetben fordult a szurkolókhoz, arra kérve őket, hogy minél többen látogassanak ki a Ferencváros elleni rangadóra. Tőzsér „cserébe” kétmillió forintot ajánlott fel a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának javára.

Az akció kapcsán szerdán a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón Tőzsér emlékeztetett: a Fradi ellen csaknem 11 ezer szurkoló váltott belépőt, fantasztikus hangulatot teremtve az 1–1-re végződött meccsen. A középpályás hangsúlyozta: rajta kívül sokan, így több debreceni vállalkozó, a DVSC egykori játékosa, Dzsudzsák Balázs és a Debreceni Campus Nonprofit Kft. is csatlakozott a kezdeményezéshez. Tőzsér elmondta: bízott benne, hogy sokakat „megmozdít” a jótékonysági akció, és reméli, hogy a szurkolók nem egyszeri alkalomnak tekintették a Ferencváros elleni mérkőzést, és a hétvégi, Vasas elleni hazai találkozóra is sokan kilátogatnak majd.

Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: a cég több dolgozója már 20 éve bérletes szurkolója a Lokinak, így erkölcsi kötelességüknek érezték, hogy támogassák a nemes célt. Hozzátette: hasonló kezdeményezések mellé a jövőben is szívesen odaállnak majd.

Balla György, a Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért alapítvány elnöke elmondta: a pénzből egy olyan, a klinikáról eddig hiányzó eszközt vásárolnak, amely fájdalommentesen, a bőrön keresztül méri a gyermekek oxigén-, illetve szén-dioxid-szintjét. Hozzátette: a gyermekklinikán évente mintegy 100 ezer gyermek fordul meg, közülük 14-15 ezer a fekvőbeteg.

Legfrissebb hírek

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:09

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:35

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04
Ezek is érdekelhetik