Kovács István: Ilyenkor még fontosabb kiállni a nyilvánosság elé, és vállalni a tettünket

– Nagy bátorságra vall, hogy az elrontott tizenegyes után odaállt a másodikhoz is.
– Arra büszke vagyok, hogy a másodikat is elvállaltam, arra nyilván nem, hogy egyik büntetőt sem lőttem be – mondta Kovács István, a Videoton 26 esztendős középpályása, aki az Újpest elleni 3–0-ra megnyert bajnoki 85. percben lépett pályára, és a 86. valamint a 93. percben is büntetőt hibázott. – Mindkettőt nagyon rosszul rúgtam, de köszönöm a csapattársaknak és a szakmai stábnak, hogy az első rossz kísérlet után a másodikhoz is odaállhattam. Sokat jelentett volna a gól, sajnálom, hogy nem jött össze, de ebből is tanultam, ezzel is több lettem. Ez azonban nem feledteti a tényt, hogy szörnyen lőttem mindkét tizenegyest.

– Mennyire vigasztalja, hogy ezúttal belefértek az elrontott büntetők?
– Két kihagyott tizenegyes sohasem fér bele. Maximalistának tartom magam, a mostani idényben a csapatra sem jellemző, hogy ráül az eredményre. A vezetés megszerzése után hajtunk tovább az újabb gólokért, annyit szeretnénk szerezni, amennyit csak tudunk. Ezért is sajnálom, hogy az Újpest ellen nem jött össze a negyedik és az ötödik. Ezek után nem biztos, hogy legközelebb is odaengednek, de ha kell, a jövőben is odaállok a labda mögé.

– A meccs után Juhász Roland azt mondta, biztos benne, ha legközelebb vállalja, be is lövi.
– Pályafutásom során nem sokszor vállalkoztam büntetőre, de amikor igen, belőttem. A mostani felkészülés során kétszer is büntetőt rúghattam az edzőmeccseken, és egyiket sem hibáztam el. Szombat este sajnos igen.

– Mire gondolt az első tizenegyes előtt?
– Kinéztem magamnak a bal felső sarkot, de rosszul lőttem meg a labdát, amely így a kapu fölé szállt. A másodiknál rosszul döntöttem. Ahelyett, hogy kiválasztottam volna valamelyik sarkot, a kapus mozgását figyeltem, és kivártam. Ez volt a gond, Filip Pajovics túljárt az eszemen, utólag is gratulálok neki. Csalódtam magamban, de nem szabad sokat agyalnom ezen, az élet megy tovább. Örülök, hogy nem ezen múlt a három pont.

– Ön kérte el a labdát a tizenegyesek előtt, vagy a társak mutattak önre?
– A meccs előtt megvannak a kijelölt játékosok, a vezetőedző utasításaihoz természetesen én is tartom magam. Danko Lazovics és Marko Scsepovics a két végrehajtó, de Marko nem volt a pályán, Dankót pedig megkértem, engedje át a lehetőséget. Ezúton is köszönöm neki a gesztust: versenyben van a gólkirályi címért, mégis rábólintott a kérésemre. Ez sokat jelentett nekem.

– A másodiknál Danko Lazovics nem volt a pályán, ám a kispadról azt mutatták, hogy ismét ön álljon a labda mögé.
– A hosszabbításban is elkértem a labdát, persze már nem olyan erélyesen, mint néhány perccel korábban. Sztefan Scsepovics is vállalkozott volna, de örülök, hogy végül a hibám ellenére is rám esett a választás. A vezetőedző és a kispadon ülő Danko is rám mutatott, és Sztefannak is köszönöm, hogy beleegyezett. Akadnak olyan pillanatai a futballnak, amelyek többet jelentenek a gólnál. Mindkét csatárunk lemondott a büntetőről azért, hogy segítsenek nekem, hogy megadják a lehetőséget a góllövésre, pedig csak néhány percet töltöttem a pályán. Ez sokat elárul a csapategységről.

– Azért zrikálták az öltözőben?
– Nyilván igen, de ez hozzátartozik a profi sporthoz. Futballisták, egyben közszereplők vagyunk, ez ezzel jár. Addig jó, amíg beszélnek az emberről. A futball olyan, mint az élet: egyszer fent, másszor lent. Sőt az ilyen pillanatok után még fontosabb kiállni a nyilvánosság elé, és vállalni a tettünket. A sikerek után könnyű nyilatkozni, ilyenkor jóval nehezebb, de ezt is vállalni kell.

– Lerombolták az önbizalmát a kihagyott büntetők?
– Amikor lehetőséget kapok, bizonyítom, hogy nem kerültem padlóra.

– Ha a Ferencváros ellen gól nélküli állásnál büntetőhöz jutnak, elvállalná?
– Nem hiszem, hogy ezek után odaengednek majd. De ha mégis, akkor elvállalom.