MK: Menteni akartam, balszerencsémre rosszul találtam el a labdát – Baráth

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.08. 06:56
Baráth Botond balszerencsés mozdulattal ért bele a Honvéd kapuja felé tartó labdába, amely a kapuban kötött ki, így a 73. percben a Siófok egyenlített a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. Két perc múlva azonban már saját csapattársai ünnepelték a védőt, aki hibáját javítva újra megszerezte a vezetést a kispestieknek. A 2–1-re megnyert mérkőzés után az NSO Tv-nek felidézte a két szituációt, beszélt a találkozóról, valamint arról is, hátrányt jelent-e, hogy az időjárási viszonyok miatt több mérkőzésük is elmaradt a hetekben. 


MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BP. HONVÉD–BFC SIÓFOK 2–1 (1–0)
Budapest,
Bozsik József Stadion, 1004 néző. Vezette: Takács János (Berettyán Péter, Szilágyi Norbert)
HONVÉD: Horváth A. – Heffler T., Baráth, Kosút, Kukoc – Danilo (Banó-Szabó, 65.), Nagy G., Gazdag (Pölöskei Zs., a szünetben), Holender – Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Supka Attila
SIÓFOK: Tajti – Szilágyi Z., Gál M., Lorentz, Hidvégi (Balázs Zs., 65.) – Nagy D., Petneházi (Fehér Zs., 77.), Lázár Zs., Nemes (Vólent, 74.) – Elek B., Farkas N. Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Gazdag (11.), Baráth (75.), ill. Baráth (öngól, 73.)
Továbbjutott: a Bp. Honvéd, 4–3-as összesítéssel

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Újpest FC–MTK Budapest
Bp. Honvéd–Debreceni VSC
Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK
Balmazújváros–Békéscsaba 1912 Előre
Az első mérkőzéseket március 14-én, a visszavágókat április 4-én rendezik.

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37

Az értelem hangja – 85 éves Novotny Zoltán

Képes Sport
2025.05.19. 07:55

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

A bajnok Kisvárda elleni háromgólos győzelemmel búcsúzott közönségétől a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:50
Ezek is érdekelhetik