Vidi: Történt némi szervezési hiba – Nikolics a Kijev elleni meccsről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.11. 11:55
A Videoton tegnap a Dinamo Kijev ellen folytatta téli felkészülését, ám az ukrán labdarúgó-élvonal második helyén álló együttes végül könnyedén, 5–0-ra legyőzte a székesfehérváriakat. A találkozót követően Marko Nikolics vezetőedző a klub honlapjának fejtette ki, mi állhat a vereség mögött.  

A Dinamo Kijev már az első félidő végére 3–0-ra vezetett, a második játékrészben pedig újabb két alkalommal talált kapuba. Marko Nikolics szerint viszont a végeredmény nem tükrözi a valóságot, hiszen a két együttes igencsak eltérő kerettel állt fel. Dinamo Kijev már az első félidő végére 3–0-ra vezetett, a második játékrészben pedig újabb két alkalommal talált kapuba. Marko Nikolics szerint viszont a végeredmény nem tükrözi a valóságot, hiszen a két együttes igencsak eltérő kerettel állt fel.

„Azt gondolom, történt némi szervezési hiba, hiszen mi két hónapja mondtuk, hogy ezen a mérkőzésen a fiatalok kapnak majd szerepet, ebben a formában ez a találkozó egyik csapatnak sem volt igazán jó – olvasható Nikolics összegzése a vidi.hu-n. – Ha ellenfelünknél is a fiatalabbak játszottak volna, akkor lett volna igazán értelme a találkozónak. Így egyértelműen nagy minőségbeli különbség volt ma a két csapat között, ez a Dinamónak sem lehetett túl hasznos a fontos Európa-liga mérkőzésük előtt."

„Senki nem lehet elégedett a mai kilencven perc után. Aminek azért örülök, hogy a fiatalok ilyen kvalitású játékosok ellen léphettek pályára, hiszen korábban erre nem volt alkalmuk" – világított rá némi pozitívomra is a tréner.

A találkozó összefoglalója:

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51
Ezek is érdekelhetik