Vasas: az ősszel alapember volt, most szerződést bontott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 11:42
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas bejelentette, közös megegyezéssel felbontotta Kulcsár Tamás szerződését.

A 35 éves támadó 2016 nyarán a DVSC-től igazolt Angyalföldre. A mostani idényben az ősszel 17 NB I-es bajnokin lépett pályára, ebből tizenegyszer kezdőként, összesen három gólt szerzett.

Kulcsár Tamás szerződése a nyáron lejárt volna a Vasasnál. A korábban az MTK-ban és a Debrecenben is futballozó csatár összesen 34 tétmérkőzésen játszott a Vasasban, s ötször talált be.

A klub és a játékos nem indokolta a szakítást, ám a közleményben az áll, békében váltak el a felek útjai.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Csiki Norbert (szabadon igazolhatóként, legutóbb Gyirmót), Egerszegi Tamás (Miedz Legnica – Lengyelország), Laczkó Zsolt (Paksi FC, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Cseke Benjámin (Újpest), Kiss Bence (Haladás)
Távozók: Czingráber Máté (Soproni VSE), Kulcsár Tamás (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Király Botond (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nikolaosz Vergosz (görög, Olympiakosz Pireusz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jan Simunek (cseh)

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
10 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik