Labdarúgás: Mészöly Kálmán nincs műthető állapotban

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 17:40
null
Mészöly Kálmán a januári Év Sportolója Gálán a fia, Géza segítségével ment fel a színpadra, ám ott lehengerlő beszédet mondott (Fotó: Török Attila)
Jó lenne megnyugtató hírekkel szolgálni, és arról írni, hogy Mészöly Kálmán, a Szőke Szikla már anekdotázik. Jó lenne kijelenteni, hogy elmúlt a veszély, és Mészöly Kálmán már otthon lábadozik. De a helyzet rosszabb, sokkal rosszabb.

Mint beszámoltunk róla, a Vasas legendáját a közelmúltban agyvérzés gyanújával szállították kórházba, miután otthon rosszul lett. Mészöly Kálmán akkor a János Kórház intenzív osztályára került, ahol később kiderült, hogy nincs ugyan agyvérzése, ám a szívével nagy baj van. A riasztó diagnózis mellé jött egy újabb, a kórházban fellépő kétoldali tüdőgyulladás. Az egykori világválogatottat mentővel vitték át a Városmajor utcai szívklinikára, ahol megállapították, hogy koszorúér-elzáródás miatt műtéti beavatkozásra lesz szükség – csakhogy nem ebben az állapotában. A vizsgálatok elvégzése után Mészöly Kálmánt visszavitték a János Kórház kardiológiai osztályára, ahol jelenleg is fekszik.

Az állapota nem javul, sőt aggodalomra ad okot. Nem eszik, és az ágyból sem kel fel. Pedig az lenne most a legfontosabb, hogy megerősödjön, erőre kapjon, hogy egyáltalán szóba kerülhessen a szívműtét. Családtagjai, barátai látogatják és reménykednek. Reménykednek, hogy Mészöly Kálmán – aki a januári Év sportolója gálán MLSZ-életműdíjat kapott – talpra áll. Szó szerint. A tervek szerint egyébként szóba került egy II. kerületi rehabilitációs intézet is. Ott kezelnék tovább abban a reményben, hogy újra az életerős, lehengerlő stílusú, szeretni való és életimádó Mészöly Kálmánt láthassuk.

A Magyar Labdarúgó-szövetség jelezte, hogy minden segítséget megad a Szőke Szikla gyógyulásához.

Legfrissebb hírek

„Ha Kálmán látja fentről, biztosan boldog”

Labdarúgó NB I
2024.03.06. 17:07

A Népstadion-öltöző titkai – Rédei Ferenc képkockái az 1981-es magyar–norvég vb-selejtezőről

Képes Sport
2024.02.19. 18:26

Nemcsak a legendák, olykor a szurkolók mezszámát is visszavonultatják

Minden más foci
2023.08.06. 08:19

Vasas: visszavonultatják Mészöly Kálmán 3-as számú mezét

Labdarúgó NB II
2023.07.11. 14:33

12 éve nem nyertünk tavaszi évnyitót – Rossi megelőzheti Mészölyt

Magyar válogatott
2023.03.23. 13:52

Ami a szívén, az a száján – Mészöly Kálmán a kispadon sem hazudtolta meg önmagát

Minden más foci
2023.02.15. 16:57

Nem volt izé – Mészöly Kálmán edzőként, kapitányként is határozott volt

Minden más foci
2023.02.08. 14:27

Egy életmű ajándéka – Mészöly Kálmán Ladát vett búcsúmeccse „végkielégítéséből”

Minden más foci
2023.01.30. 15:35
Ezek is érdekelhetik