Felkészülés: öt perc alatt három gól, kikapott a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 14:10
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd harmadik törökországi felkészülési mérkőzésén 2–1-re kikapott az orosz bajnokság sereghajtójától, az SZKA Habarovszktól.

A Honvéd kezdőcsapata csak egy helyen tért el az öt nappal ezelőtti, KF Trepca elleni előkészületi meccshez képest (0–1), Tömösvári Bálint helyett Herjeczki Kristóf kezdett, aki meghálálta a bizalmat, hiszen a kispesti csapat a 32. percben az ő közeli bombájával egyenlített.KF Trepca elleni előkészületi meccshez képest (0–1), Tömösvári Bálint helyett Herjeczki Kristóf kezdett, aki meghálálta a bizalmat, hiszen a kispesti csapat a 32. percben az ő közeli bombájával egyenlített.

Két perccel később azonban Pavel Karaszjov megszerezte a második gólját, így az ötperces adok-kapokból az orosz élvonalban sereghajtó Habarovszk jött ki jobban (1–2).

A Honvédból a csereként beálló Tomás Kosútot a második félidő elején kiállította a játékvezető, de Supka Attila együttese nem került emberhátrányba, mert a szlovák futballista helyére beállhatott Heffler Tibor.

A kispestiek a hajrában minden követ megmozgattak az egyenlítésért, de nem jártak sikerrel.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd–SZKA Habarovszk (orosz) 1–2 (1–2)
Side (Törökország).
HONVÉD:
Gróf – Ikenne-King, Lovric (Kamber, a szünetben), Bobál D., Holender (Kosút, 36., Heffler T., 50.) – Pölöskei Zs., Nagy G. – Lukács D. (Tömösvári, 58.), Májer, Herjeczki (Stoiacovici, 62.) – Kabangu.
Gólszerző: Herjeczki (32.), ill. P. Karaszjov (30., 34.)
Piros lapot kapott: Kósut (48.)
Forrás: honvedfc.hu

A BUDAPEST HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8. (átmozgató edzés)
Edzőtábor: február 5–15., Törökország
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20. ESMTK-pálya: Honvéd–Dorog 3–1 (Eppel, Lanzafame, Majer)
Január 20., ESMTK-pálya: Honvéd–Csákvár 3–2 (Danilo, Lukács D., Csiki N.)
Január 27.: Honvéd–Vasas 2–0 (Tömösvári 2)
Január 31., Honvéd–Balmazújváros 0–0
Február 3.: MTK Budapest–Honvéd 1–3 (Banó-Szabó 2, Kabangu)
Február 7., Side: Honvéd–KF Trepca 89 (koszovói) 0–1
Február 10., Belek: Honvéd–RFK Ahmat Groznij (orosz) 1–1 (Kosút)
Február 12., Side: Honvéd–SZKA Habarovszk (orosz) 1–2
Február 14., Side: Honvéd–FK Dinamo Breszt (fehérorosz)

Legfrissebb hírek

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik