DVTK: itt a vége, szerződést bontottak Nonóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 22:19
Lezárult a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK és Nono között kialakult kényelmetlen helyzet, a felek ugyanis közös megegyezéssel felbontották a játékos szerződését – adta hírül a dvtk.eu.

Mint ismert, Nono fegyelmi okok miatt január végén kikerült a Diósgyőr első csapatának keretéből, azóta pedig ő és Bódog Tamás edző is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Később a klub felfüggesztette a labdarúgót, amiért az M4 Sportnak engedély nélkül nyilatkozott (ezzel megszegte a szerződését), és becsmérelte edzőjét.kikerült a Diósgyőr első csapatának keretéből, azóta pedig ő és Bódog Tamás edző is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Később a klub felfüggesztette a labdarúgót, amiért az M4 Sportnak engedély nélkül nyilatkozott (ezzel megszegte a szerződését), és becsmérelte edzőjét.

A klub álláspontja szerint nemcsak jogi, hanem morális szempontból is aggályos a futballista magatartása.

Szerdán pont került az ügy végére, a felek közös megegyezéssel felbontották Nono szerződését.

A korábbi spanyol utánpótlás-válogatott labdarúgó 2016 nyarán csatlakozott a DVTK-hoz, amelynél 47 mérkőzésen lépett pályára. Nono ebben a szezonban 17 bajnokin szerepelt, két gól és két gólpassz fűződik a nevéhez.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Dusan Brkovics (szerb, FC Riga – Lettország), Florent Hasani (koszovói, KF Trepca’89 – Koszovó), Szerhij Sesztakov (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kitl Miklós (Dorogi FC), Nemes Milán (BFC Siófok), Oláh Bálint (Mezőkövesd), „Nono” José Antonio Delgado Villar (spanyol, ?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 19:38

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:39

Bokros Szilárd: Úgy érzem, hazatértem a DVTK-hoz

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 10:17

Felkészülés: ötgólos diósgyőri siker és nyíregyházi vereség

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 13:00

Kölcsönadta védekező középpályását a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 17:47

Bényei Ágoston: Vladimir Radenkovics beszélgetései is sokat segíthetnek

Labdarúgó NB I
2025.06.28. 11:22

Esiti után újabb ZTE-játékost igazolt a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 18:21
Ezek is érdekelhetik