Vasas: Lengyelországból hazatérő középpályással erősítettek

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 20:45
null
Egerszegi Tamás a Vasasban folytatja (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Egerszegi Tamást. A 26 éves középpályás 2017 júliusában igazolt a Mezőkövesdtől a lengyel másodosztályban szereplő Miedz Legnicához, fél év légióskodás után azonban most hazatért, s két és fél évre szóló megállapodást kötött az angyalföldiekkel.

Egerszegi a Miedz Legnica színeiben 12 másodosztályú bajnokin és két Lengyel Kupa-mérkőzésen lépett pályára. Az NB I-ben korábban az Újpestben, a Siófokban, a DVTK-ban és a Mezőkövesdben is játszott, összesen 135 magyar élvonalbeli találkozón szerepelt.

„Tamás személyében egy rendkívül jó szellemiségű, kiváló futballistával erősödött a csapatunk. Meggyőződésem, hogy játékával, hozzáállásával hasznos tagja lesz együttesünknek. Szükségünk van igazolásokra, hiszen meglehetősen foghíjasok voltunk a tartós sérültjeink és a görög kölcsönjátékosunk távozása miatt. A jövő héten várható két külföldi csatár, akiket meghívtunk próbajátékra. Reméljük, eljönnek és elnyerik szakmai stábunk tetszését, hiszen a támadósort kellene leginkább megerősítenünk” – mondta Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a klubhonlapnak az aláírást követően.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:Barczi Dávid(Videoton, szabadon igazolhatóként), Egerszegi Tamás (Miedz Legnica – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nikolaosz Vergosz(görög, Olympiakosz Pireusz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Jan Simunek(cseh)

Legfrissebb hírek

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
11 perce

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
23 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
Tegnap, 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12
Ezek is érdekelhetik