Honvéd: Eppel távozhat – a „magyar bombázót” Olaszországban várják?

Vágólapra másolva!
2018.01.31. 12:12
Sajtóhírek szerint az olasz másodosztályban folytathatja pályafutását Eppel Márton, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd támadója, aki a legutóbbi szezonban gólkirály lett az élvonalban.

Az átigazolási hírekben jól értesült Gianluca Di Marzio honlapján azt írja, az olasz másodosztályú Virtus Entellához érkezik a „magyar bombázó", azaz Eppel Márton. A 26 éves csatár a 2016–2017-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett a Honvéddal, ráadásul 16 találattal gólkirály is lett. A jelenlegi idényben 18 bajnokin 8 gólt szerzett.

Di Marzio kiemeli, hogy a Serie B-ben 17. helyen álló Virtus Entella – amely csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az osztályozós pozícióban tanyázó Cesenát – a bennmaradást tűzte ki célul, ennek kivívása érdekében érkezhet Eppel, valamint a SPAL védője, Michele Cremonesi.

Eppel a Nemzeti Sportnak korábban elmondta, hogy szeretne légiósnak állni, kipróbálná magát külföldön. Beszámoltunk róla, hogy Dél-Koreából is érdeklődtek iránta.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Heffler Tibor (Ceglédi VSE), Tonci Kukoc (horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Erdélyi Botond (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Akeem Latifu (nigériai, felmondással megszűnt a szerződése, szabadon igazolható), Villám Balázs (Gyirmót)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Laczkó Zsolt (Paksi FC – szerződést bontott)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Eppel Márton (Virtus Entella – Olaszország), Kadima Kabangu (kongói)

Legfrissebb hírek

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
17 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
20 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
23 órája

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22
Ezek is érdekelhetik