FTC: „Nem a klubváltás, hanem a bajnoki arany foglalkoztat”

– Mennyit gondol a futballra a pihenő alatt?
– A felkészülés kezdetéhez közeledve egyre többet – felelte lapunknak Dibusz Dénes, a Ferencváros 27 esztendős kapusa. – A mozgással persze az ünnepek alatt sem álltunk le, az utolsó őszi forduló után mindenki egyéni edzéstervet kapott. Az alapozás második napján lesznek a mérések, akkor kiderül, ki milyen állapotban várja a folytatást.

– Milyen érzésekkel tekint vissza a mögöttünk hagyott évre?
– Van bennem hiányérzet. Nagy csalódást jelentett, hogy a Fradival csak a negyedik helyen végeztünk a bajnokságban. A Magyar Kupa-győzelemmel némileg vigasztalódtunk, de a tizenegyesekkel megnyert döntő nem feledteti a gyatra bajnoki szereplést. Legyünk őszinték, az előző idényt nagyon elrontottuk. Ami a válogatottat illeti: az Andorrától elszenvedett vereségkor nem voltam a keretben, a legutóbbi két felkészülési mérkőzésre tértem vissza, így talán nem nekem kell értékelnem a nemzeti csapat teljesítményét. Az biztos, olyan eredmények születtek, amelyek a jövőben nem ismétlődhetnek meg. Vannak meccsek, amelyeken tilos kikapni! De legalább az esztendő utolsó találkozóján, Costa Rica ellen kiderült, hogy nehéz helyzetben összefog a közösség, ennek köszönhetően győzelemmel zártuk az évet.

– És ha a saját teljesítményéről kérdezem?
– Összességében jó érzésekkel gondolok az elmúlt évre. A sérülésem miatt előfordultak nehéz időszakok, de túltettem magam rajtuk.

– A jövő mennyire foglalkoztatja? Hol látja magát például decemberben?
– Bízom benne, hogy akkor is családi körben töltöm az ünnepeket.

– Nem erre gondoltam.
– Ennél többet viszont nem mondhatok. Élvezem a futballt, örülök, hogy mindennap edzésre megyek, és feldob, hogy hétről hétre bizonyítanom kell. A játékos életében ez a legfontosabb. Amikor úgy érzem, hogy váltanom kell, vagy valamelyik klubtól ajánlat érkezik, majd átgondolom a helyzetemet. De egyelőre a mostani szezonból szeretném a legtöbbet kihozni.

– A napokban Gulácsi Péter lapunkban azt mondta, már kisgyerekként is a Bajnokok Ligája bűvöletében élt, és az álma vált valóra, amikor az ősszel az RB Leipzig játékosaként végre a pályán hallgathatta a sorozat himnuszát. Ön nem álmodozik hasonlóról?
– Bevallom, gyerekként nem a BL körül forogtak a gondolataim. Nem akartam már ötéves koromtól futballista lenni. Annak idején nem erre tettem fel az életem. Aztán ahogy teltek az évek, úgy kerültem egyre közelebb a profi pályához. Már én is szeretném mindazt átélni, amiről Péter beszélt. Bízom benne, hogy ha megfelelő teljesítményt nyújtok, és tovább fejlődöm, egyszer majd megadatik. De előbb nyerjük meg a Fradival a harmincadik bajnoki címet, utána beszélhetünk valamelyik nemzetközi kupa csoportköréről.

– Ha már a kollégáját említettük, ön kellően érettnek tartja magát ahhoz, hogy erősebb európai bajnokságban is megállja a helyét?
– Ezt nehéz megítélni. Nincs viszonyítási alapom, pusztán azokra a tapasztalatokra alapozhatok, amikor a válogatottbeli összetartásokon együtt készültem Gulácsi Péterrel, Bogdán Ádámmal és Megyeri Balázzsal. Mérhetném magam hozzájuk, és mondhatnám, hogy nem érzek nagy különbséget, de vélhetően a hétközi edzéseken a harmadik számú kapusunk, Varga Ádám sem érez nagy lemaradást velem szemben. Erre a kérdésre csakis akkor kapnánk választ, ha tétmeccsen pályára lépnék valamelyik erősebb bajnokságban. Remélem, egyszer ott is bizonyíthatok, de ez még odébb van.

– Huszonhét esztendősen, válogatott kerettagként, az ország egyik legerősebb csapatának kezdőkapusaként nagyszerű őszi forma után sem dolgozik önben a „most vagy soha” érzés?
– Azért nem gondolok a légióskodásra, mert az újabb bajnoki cím mindennél jobban ösztönöz. Nem a klubváltás, hanem a bajnoki arany foglalkoztat. Meglátjuk, utána mit hoz az élet.

– Melyiket választaná? Az újabb bajnoki címet vagy az Európa-liga csoportkörét?
– Maradjunk ebben: nyerjük meg a bajnoki címet, és ha ki is esünk a BL-selejtezőből, az El-ben jussunk el legalább a csoportkörig.

– A bajnoki aranyról a Videotonnál sem mondtak le…
– Nyilván nem, de 2016-ban talán épp a kiélezett verseny hiányzott a még nagyobb örömhöz. Abban az idényben fél távnál borítékolható volt, hogy az első helyen végzünk. Ha az idén szoros versenyfutásban előznénk meg a fehérváriakat, vélhetően még jobb érzésekkel gondolnánk a bajnoki címre.