– Hallom, apa lesz. Gratulálok!
– Köszönjük szépen, a párommal már nagyon várjuk, hogy szülők legyünk – újságolta boldogan a Videoton 21-szeres válogatott védője, Fiola Attila. – Niki június hetedikére van kiírva, jobb időpontra nem is lehetne, hiszen addigra véget ér a bajnokság. Bár ahogy olvastam, az első gyerek általában a tervezettnél hamarabb jön világra, így én most azt mondom, már májusban bővül a családunk. Ezt azért sem bánnám, mert én februári vagyok, Niki augusztusi, a kisfiunk éppen „félúton” lenne köztünk.
– Nocsak, már azt is tudják, hogy fiú lesz?!
– Egy-két hete Nikin elvégeztek egy alapos vizsgálatot, amelynek végén a doktor közölte velünk, hogy egyfelől az égvilágon minden rendben van, másfelől kisfiút hord a szíve alatt.
– Pezsgőt bontott?
– Ha azt nem is, bevallom, örülök, hogy elsőre fiunk születik. Valami azt súgja, az apák többsége így van ezzel.
– Az ünnepek, no és a bejelentés után aktuális a kérdés: a kedvesének vagy önnek nagyobb a hasa?
– Nikinek napról napra gyönyörűen gömbölyödő pocakja van, nekem viszont sohasem volt. Ügyeltem és ügyelek arra, hogy ne szaladjon fel rám pluszkiló. Igaz ez még akkor is, ha az elmúlt napokban halászlé halászlével volt a menü, mit tegyek, az a kedvencem. Otthon, Dunakömlődön, Nikiék családjánál Miskolcon, sőt még a haverokkal Baján járva is azt ettem. Hol kenyérrel, hol tésztával, hol mindkettővel. Az első edzést megelőző mérlegelés miatt azonban nem aggódom, mert a téli szünetre kapott egyéni edzéstervet betartva december huszonötödike óta mindennap futok. Futottam Kömlődön, futottam Miskolcon, futottam Baján, hovatovább még egy baráti látogatás alkalmával Sellyén is. Tulajdonképpen keresztül-kasul az országban.
– Londonban ellenben nem kocogott, ugye?
– Oda megint nem jutottam ki. Holott amióta gyerekfejjel elkezdtem focizni, az Arsenalnak drukkolok, és azóta vágyom arra, hogy az egyik hazai meccsét a helyszínen nézhessem meg. Ez még nem adatott meg, bár most minden eddiginél közelebb jártam hozzá, Niki ugyanis az Arsenal–Chelsea derbire szóló jeggyel akart meglepni karácsonyra. Sajnos nem járt sikerrel, de ami késik, nem múlik, egyszer úgyis összejön. Legfeljebb megvárom, amíg kicsit megnő a gyerkőc és együtt kimegyünk.
– Mielőtt annyira előreszaladnánk, árulja el, hogyan tekint vissza kétezertizenhétre?
– Ha szabad, nem csupán egy évről, hanem az Európa-bajnokság óta eltelt másfélről beszélnék, ha nem is hosszan, de lényegre törően: lehetett volna jobb is. Az Eb első csoportmérkőzésén bokaszalag-szakadást szenvedtem, azóta jóformán egyik sérülésből estem a másikba. Emiatt nem tudtam játékba lendülni, s nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amelyet elvárok magamtól. Remélem, az új esztendő fordulópontot hoz, szeretnék sokat tenni azért, hogy a Videoton bajnok legyen. Mert amit magamról állítottam, igaz a csapat produkciójára is: lehetett volna jobb. Azért szerződtem a Vidibe, hogy nyerjek valamit, tavaly májusban közel is jártam, illetőleg jártunk hozzá, ám a bajnoki döntőnek számító összecsapást elveszítettük Kispesten. Más kérdés, hogy azon a meccsen az előző fordulóban elszenvedett térdsérülésem miatt nem léphettem pályára.
– Mondják, az ezüst szépen csillog.
– Lehet, hogy valahol ezt mondják, de Székesfehérváron biztosan nem. Itt nem lehet más a cél, mint az első hely. A Magyar Kupa-győzelemről már le kell tennünk, így ha nem akarunk megint csalódni, muszáj megnyernünk a bajnokságot.
– Mit gondol, mi szükséges hozzá?
– Mindenekelőtt az, hogy folyamatosan jól futballozzunk. Voltunk hétpontos előnyben is a Ferencvárossal szemben, most három pont a hátrányunk, elsősorban azért, mert az úgynevezett kiscsapatok ellen többször botlottunk. Hogy mást ne mondjak, a Haladás otthonában nem lett volna szabad kikapnunk, ahogyan az is kudarccal ért fel, hogy a Balmazújváros ellen mindkétszer döntetlent játszottunk. A rangadókon hiába szerepeltünk viszonylag jól, az elveszített pontok jelenleg nagyon hiányoznak, ám bízom abban, hogy az idény végén már nem így lesz. Bosszantó, hogy másodszor lépünk ugyanabba a folyóba, az előző bajnokságban is az okozta a vesztünket, hogy a gyengébbnek vélt csapatok ellen többször hibáztunk. És akkor ott van még a fegyelem kérdése is. Sajnos túl sok lapot gyűjtünk össze, és az azokkal párosuló eltiltásokkal magunkat hozzuk hátrányos helyzetbe. Az ellenfél sokszor arra megy rá, hogy kiprovokálja a sárgát vagy a pirosat, nekünk nem lenne szabad felvennünk a kesztyűt. Amíg a játékkal törődünk, nincs baj, lám, Újpesten is úgy vezettünk kettő nullára a szünetben, hogy három vagy négy is lehetett volna, a lefújást követően mégis örülhettünk annak, hogy kettő kettő lett a vége, mivel a mérkőzést kettős emberhátrányban fejeztük be, ráadásul Kovácsik Ádám az utolsó percben büntetőt védett.
– A fenti „vallomás" egyben önkritika?
– Úgy érzem, sokat fejlődtem ezen a téren. Fiatalon hevesebb voltam, belementem az adok-kapokba, akkor is szövegeltem, amikor nem kellett volna. Ma már igyekszem visszafogni magam. Azt nem jelenthetem ki, hogy mindig sikerül, el kell ismernem, van, amikor elgurul a gyógyszer, de jobb a helyzet, mint korábban volt.
– A Magyar Labdarúgó-szövetség statisztikája arról tanúskodik, eddigi pályája során nyolcvannégy sárga és hat piros lapot kapott.
– Hány mérkőzésen?
– Három híján háromszázötvenen.
– Egy hátvédtől ez nem is olyan rossz. Nagyjából minden negyedik meccsen mutatják fel nekem a sárgát, szerintem ez vállalható. Aki nem kap sárgát, nem is védő.
– Hát a hat piros?
– Mentségemre szóljon, hogy emlékeim szerint egyiket sem egyből kaptam, jobbára második sárgával állítottak ki. A sárgákról meg már beszéltem.
– Szóval képesnek tartja a Videotont arra, hogy visszaelőzze a Fradit?
– Ezzel a kerettel illik megnyernünk a bajnokságot. Ahogyan a tavalyit is illett volna.
– Ezt értsem úgy, hogy erősebbnek véli a fehérvári állományt, mint a ferencvárosit?
– Erősebbnek, igen.
– Vajon mit szól ehhez Böde Dániel?
– Imádom Danit, remek volt vele Pakson együtt játszani, megemelem a kalapom azelőtt, amit eddig elért, de bármit is mond ezzel kapcsolatban, nem kell komolyan venni.