DVTK: hónapokat csúszhat az új stadion átadása – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.30. 11:16
null
Nem készül el időben a DVTK stadionja? (Fotó: dvtk.eu)
Lapértesülés szerint nem készül el időben az NB I-es Diósgyőri VTK új stadionja.

 

 

A tervek szerint idén februárban adják át a csaknem 11 milliárd forintos projekt keretében épülő DVTK-stadiont, ám a Magyar Nemzet információja szerint a miskolciak csak májusban léphetnek pályára új otthonukban.

A lap szerint a bajnokságban hatodik helyen álló DVTK tavasszal az első öt hazai bajnokiját Mezőkövesden játssza. A Magyar Nemzet megkereste a DVTK-t, a beruházás gazdáját, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központját és a Mezőkövesdet is, ám érdemi választ egyelőre nem kapott.

A Diósgyőr honlapján a tavaszi bajnokik helyszínéről nincs információ, az MLSZ adatbankjában a debreceni Nagyerdei Stadion szerepel helyszínként.

A piros-fehér együttes a tavasszal sorrendben a Ferencvárost, a Budapest Honvédot, a Haladást, a Puskás Akadémiát, a Mezőkövesdet, a Paksot és a Videotont fogadja pályaválasztóként.

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Hazájában folytatja a Diósgyőr volt légiósa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:52

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

NS-képeslap: Maklár – újjászületett a sporttelep

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 08:58

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23
Ezek is érdekelhetik