Bizonytalanság helyett – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.01.09. 23:14

A tehetséges fiatal Vasas-futballista, Kleisz Márk kálváriája megdöbbentő: térdpanaszain két műtét sem segített, sőt, az első beavatkozás után feltételezhetően – azért írom így, mert sem a középpályás, sem a csapat- és más orvos nem erősítette meg – baktérium támadta meg a testrészt. A játékos lába jelenleg nincs terhelhető állapotban, nem kezdhette el csapatával a felkészülést sem. Hangsúlyozzuk, az említett fertőzést nem csak kórházakban lehet kapni, ennél gyakoribb, hogy sebeken, sérüléseken keresztül kerül a szervezetbe. Veszélyessége elsősorban abban áll, hogy míg egy átlagos fertőzést penicillinnel orvosolni lehet, a húsevő baktérium az antibiotikumos kezelésre nem reagál, mert olyan fehérjét termel, amely ellenáll az ilyen típusú gyógymódnak. A nem ritka betegség súlyos következményekkel járhat, a hosszú felépülés még a pozitív fordulatok közé tartozik.

Egészséges ember traumaként éli meg a betegséget, egy élsportoló esetében ez különösen így van – arról nem is beszélve, hogy ez a munkavégzésben, jelen esetben az edzésre, mérkőzésre járásban gátolja. Jó lenne, ha olyan egyszerű lenne megoldás, mint a Vasas másik „térdese”, Vida Máté esetében, akinek esetével kapcsolatban végül egy német sportorvos arra jutott, hogy a – Kleiszhez hasonlóan – középpályásnak a lúdtalpa miatt fáj(t) a térde…

Mivel két ugyanolyan eset nincs – pláne az orvostudományban –, mégis Kleisz előtt egy pozitív példa, Kiss Dánielé kell, hogy lebegjen. A 2010-ben Európa-bajnoki bronzérmes 110 méteres gátfutó alig egy évvel a londoni olimpiai előtt egy rutinműtétet követően a lábfején elkapta a fertőzést, amely olyannyira súlyosnak bizonyult, hogy az atléta négy hónapra teljesen kiesett a felkészülésből, sőt volt időszak, hogy csak külső csontrögzítővel tudott járni. Mégis felépült, s bár az olimpián nem jutott a döntőbe, azt megelőzően egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy felépülhet.

Kleisz Márk még nem tart ott: ha valami nem segíti elő a gyógyulást, az a kilátástalanság. Mert ha valóban baktérium támadta meg a sérült testrészt, a bizonytalanságnál a pontos diagnózis is jobb.

Legfrissebb hírek

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2025.06.17. 23:43

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08
Ezek is érdekelhetik