Labda a kántortól – karácsony Pásztor Józsefnél

Az aszfaltot kikezdte a fagyos idő.

A külvárosi kis utcában méretes kátyúk követik egymást, száguldozni nem lehet, igaz, errefelé amúgy sem siet senki sehova... A békéscsabai Vandháti úton mintha megállt volna az idő, nyoma sincs a huszonegyedik századi rohanásnak, a bevásárlóközpontok idegesítő embertömegének, a karácsonyi láznak. A legszebb ünnepünkre legfeljebb a frissen esett hó, a feldíszített néhány környékbeli ház, és a kerti fenyőfákra tekert égősor emlékeztet.

Itt, ilyen csendes környéken él Pásztor József és családja.

Még le sem parkolunk a ház előtt, a csabaiak legendás trénere máris siet elénk, és a kerítésen túlról integet. Takaros egyszintes épület, semmi fényűzés, éppen olyan, amilyennek elképzeli az ember egy szerény, játékosként az összes budapesti sztárklubot kikosarazó irányító otthonát.

„Gyertek beljebb, épp a karácsonyfát ásom ki a helyéről – fogad bennünket Pásztor József két nappal szenteste előtt. – A kertben van néhány fenyőfa, gyökerestül kiszedem az egyiket, beállítom egy vödörbe, az ünnepek után pedig mehet vissza a helyére."

A megszokás nagy úr Pásztor József életében.

A lila-fehérek jelenlegi szakmai igazgatója Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Gávavencsellőn nőtt fel. Édesapja vasutas, édesanyja óvodai szakácsnő volt, nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt, ami kellett. A tréner a teraszon leülve meséli, hogy két testvérét és őt vasárnap mindig szépen felöltöztették a szülei, hogy a misére vonulva mindenki lássa a faluban, milyen elegáns öltözetük van.

De vajon hogyan teltek a karácsonyok akkoriban Gávavencsellőn?

„Amíg kicsik voltunk, délután rendre elmentünk édesapámmal szánkózni, korcsolyázni – emlékezik vissza a 63 esztendős tréner. – A Tisza-parton remek lejtők voltak, a mostani divatos korcsolyák helyett nekünk olyan volt, amelyet fel kellett csavarozni a cipő talpára. Hokiütőt is úgy kellett faragni, hátul a kertben vágtunk magunknak a vaskos gallyakból. Tátott szájjal néztük, amikor Pestről eljött az ünnepekre egy-két fiú, és igazi korongot, hokiütőt hozott."

Pásztor József vallásos családban nőtt fel, az éjféli mise december huszonnegyedikén kötelező volt.

Előfordult, hogy kilenckor ágyba bújtak, fél tizenkettőkor úgy keltették őket a szülei, ám tinédzserként már nem jelentett gondot az éjszakázás.

„Ilyenkor hátravonultunk a környékbeli haverokkal a nyári konyhába, ott kártyáztunk éjfélig. Így aztán elrepült az idő."

Az egykori remek karmester máig jól emlékszik rá, hogy első igazi bőrlabdáját a nagybátyjától kapta.

Amikor meglátta a fa alatt, nem akart hinni a szemének.

„Nagybátyám kántor volt, a mai fiatalok kedvéért mondom, egyházzenész. Szajolba költözött, gyönyörű hangja volt, orgonán játszott, ő szerezte valahonnan az igazi fűzős lasztit. Akkoriban amúgy sem voltak drága ajándékok... Sokszor egy nadrágot, egy pulóvert kaptunk a szüleinktől, a hatvanas-hetvenes években játékokhoz nemigen lehetett hozzájutni. Volt is nagy meglepetés, amikor egyik karácsonykor kirakós játék került a fa alá. Fából volt, kis házikót lehetett összeállítani belőle. Hónapokig csak azzal játszottunk. A leggyakrabban azonban tornacipőt kaptam, az mindig hamar elkopott.”

Na igen. Pásztor József fiatalon már a helyi futballcsapatban játszott, reggeltől estig a labdát rúgta.

Közben, tizennyolc évesen, a helyi cipőgyárban dolgozott, ahogy fogalmaz, fejedelmi állása volt. Nem a futószalag mellett kellett álldogálnia, mintacipőket vizsgált. Pontosan emlékszik rá, kétezer-négyszáz forint volt a fizetése, később Békéscsabán – egy ideig – az NB I-ben is annyit keresett. Mindig is ragaszkodó típus volt, annak idején szülőfalujából, Vencsellőről is nagyon nehezen jött el.

„Hívtak Miskolcra, Nyíregyházára, Rakamazra, Debrecenbe. Volt, ahova elmentem, Rakamazon két napot voltam, Nyíregyházán egyet. Megszöktem mindenhonnan. Amikor a Békéscsaba keresett, már elmúltam húsz. Addigra valamelyest benőtt a fejem lágya. Éppen bent melóztam a kátéeszben, amikor hívattak, hogy Békéscsabáról jöttek értem. Papp Laci bácsi és Süle Pista tanár úr fogadott. Elmentünk a helyi presszóba, ott tárgyaltunk. A csapat akkor került fel az NB I-be, hallották, Vencsellőn van egy »súlyos« egyéniség, vasággyal lehettem hatvan kiló, le kellene igazolni. Előtte sosem láttak játszani. Végül belevágtam a kalandba."

A kalandba, amely azóta is tart.

Pásztor József immár tiszteletbeli békéscsabai, alig akad, aki ne ismerné a városban.

Karácsony előtt a csabai piacon is megfordul, ott veszi a halat az ünnepi asztalra. A tréner korábban évekig a szülőfalujából hordta a szürkeharcsát, az utóbbi esztendőkben beéri a helyi vásárban kapható afrikai harcsával. Alaplének törpeharcsát vesz, míg a gyerekek díszítik a fát, a családfő a konyhában ténykedik.

„Ehhez ragaszkodom! Mindig aznap főzöm a halászlevet, és rántott halat is készítek. Karácsonykor együtt a család, itt nálunk, a Vandháti úti házban vagyunk. Jönnek hozzánk a nővéremék, a keresztfiamék, sok pici gyerek is van. Az én lányaim, Zsuzsika és Virág már kész hölgyek, a szentmisére azért még most is elmegyünk. Igaz, nagy sapkát húzok, előfordult már, hogy a püspök úr, amikor meglátott a padok között, a mondandójába beleszőtte, üdvözlöm Pásztor Józsefet templomunkban... Úgy kellett összehúznom magam, majd' beestem a pad alá."

Odabent a nappaliban ajándékoknak nyoma sincs, ahogy a tréner mondja, felesége, Zsuzsi jól eldugja őket a szekrények mélyére, az ajándék akkor ajándék, ha meglepetés.

„Megmondom őszintén, életemben nem vettem ajándékot senkinek – vallja be töredelmesen a családfő. – A feleségem próbált rávenni egyszer-kétszer, hogy menjek vele vásárolni, de hamar rájött, nincs esélye elcsalni. Sosem érdekelt a pénzköltés. Ő megveszi mindenkinek az ajándékot, nem kell nagy dolgokra gondolni. Tudom, van aki televíziót, autót, mosógépet vesz karácsonyra, mi beérjük egy szép pulóverrel, egy meleg pizsamával."

Időközben egyre jobban átmelegszik a nappali dísze, az eredeti cserépkályha. Pásztor József maga hasogatja bele a fát, kint a ház oldalánál több köbméternyi van belőle, nagyobbik lánya, Zsuzsika nem is hagyja ki az ugratást: „Két napig tartott, amíg behordtuk az utcáról..."

Pásztor József nem mindennapi pályafutást tudhat maga mögött, Békéscsabán 361 mérkőzésen 45 gólt szerzett, játszott a válogatottban, még sincs telepakolva ereklyékkel a ház.

Éppen olyan, amilyen Pásztor Józsefhez illik.