Honvéd: Hemingway beismerte, cikkünk nyomán menesztette Van der Meert

Vágólapra másolva!
2017.12.12. 15:24
null
„Az interjú valós volt, Van der Meer tisztában volt a helyzettel” (Fotó: Veres Viktor)<br />
A Bp. Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway gyakorlatilag elismerte, hogy a Nemzeti Sport Online-nak volt igaza. A honlapunkon is megjelent ominózus Erik van der Meer-interjú valós volt – már a kispesti sportvezető szerint is.


Mint ismert, nagy vihart kavart az az interjú, amit a Honvéd már menesztett vezetőedzője adott a vi.nl-nek. Van der Meer beszélt magyarországi életéről, arról, hogy Hollandiában az amatőr csapatoknál is jobb körülmények vannak, mint a Honvédnál, megemlítette, hogy Hemingway nehezen ad pénzt, és amúgy is inkább néz ki szurkolónak, mintsem tulajdonosnak.

Miután a magyar sajtóban is több helyen (elsőként nálunk) megjelent a vi.nl cikke, Erik van der Meer hivatalos közleményben – ami a kispesti klub hivatalos honlapján jelent meg – cáfolta, hogy valaha is interjút adott az írást jegyző holland újságírónak, és utasította az ügyvédeit, hogy tegyenek jogi lépéseket a Nemzeti Sport ellen.

Természetesen honlapunk megkereste a holland cikk szerzőjét, Chris Tempelmant, aki állította, hogy október végén stadionkörúton vett részt a kispestieknél, majd ezt követően beszélt személyesen Van der Meerrel, aki tudatában volt annak, hogy ebből cikk születik.

A november 23-án közölt interjú után eltelt több mint két hét, majd az utolsó őszi bajnoki mérkőzés után Hemingway kirúgta a holland edzőt...

„Erik van der Meer nyilatkozata olyan pont volt, ami megengedte, hogy felbontsuk a szerződését. Akkor döntöttem a vezetőedző menesztéséről, amikor megerősítették nekünk, hogy valóban interjút adott” – mondta Hemingway ma a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Majd nyomatékosította:

„Az interjú valós volt, Van der Meer tisztában volt a helyzettel.”

Mi most csak ennyit szerettünk volna megjegyezni. No meg azt, hogy Dunaszerdahely nem szlovák falu, ahogy azt a klubvezető a Digi Sportban említette.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
22 órája

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
22 órája

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:00

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00
Ezek is érdekelhetik