Honvéd: Hemingway Erik van der Meernek ad igazat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.29. 12:03
George F. Hemingway szerint „kényelmesebb”, ha saját edzőjének hisz, mintsem az Erik van der Meerrel készült riportban a holland szakembert is megszólaltató újságírónak. A Bp. Honvéd tulajdonosa erről a Digi Sport híradójának, a Sport24-nek beszélt.

Van der Meer hivatalos cáfolatot tett közzé azután, hogy az NSO-n megjelent a holland Voetbal International róla szóló cikkének rövid kivonata. Azt mondta, nem adott interjút a lapnak, ám a vi.nl újságírója lapunknak megerősítette, hogy beszélt Van der Meerrel. A Honvéd akkor nem kívánta kommentálni az ügyet, de Hemingway a Digi Sport mikrofonja előtt most megtette. az NSO-n megjelent a holland Voetbal International róla szóló cikkének rövid kivonata. Azt mondta, nem adott interjút a lapnak, ám a vi.nl újságírója lapunknak megerősítette, hogy beszélt Van der Meerrel. A Honvéd akkor nem kívánta kommentálni az ügyet, de Hemingway a Digi Sport mikrofonja előtt most megtette.

„Erik azt mondta, nem adta ezt az interjút. Az ember, aki a holland cikket írta, azt mondja, ő megcsinálta az interjút. Ez egy ismeretlen újságíró, nekem kényelmesebb elhinni, hogy az újságíró egy tisztességtelen ember, mint azt, hogy az én vezetőedzőm egy idióta. Én inkább az előbbit hiszem el” – nyilatkozta a Honvéd tulajdonosa.

Ezek szerint az interjú miatt nincs edzőkérdés Kispesten, de a tulajdonos az előző szezonhoz képest kicsit gyengébb eredmények miatt sem borúlátó.

„Voltunk mi mindenféle helyen. Voltunk tizenkettedikek, kilencedikek, nyolcadikak, hetedikek, hatodikak. Tavaly bajnokok voltunk, most negyedik helyen állunk, és mindenki fel van háborodva, a szurkolók fel vannak háborodva, hogy miért nem vagyunk elsők. Néha fönt, néha lent. Ez az élet sora. Remélem, hogy tavasszal feljebb leszünk” – mondta az elöljáró.

Az eredeti holland cikket itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
22 órája

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
22 órája

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:00

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00
Ezek is érdekelhetik