FTC: a klub közleményt adott ki a szombaton történtekről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.06. 12:47
null
(Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros a hivatalos honlapján reagált a DVSC elleni bajnoki mérkőzés szünetében történt szurkolói összetűzésre. A klub biztonsági szolgálatának közleményét tartalmi változtatás nélkül közöljük.

 

 

KETTEN MÁR ŐRIZETBEN

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére hétfőn közölte, hogy két szurkolót súlyos testi sértés bűntettének gyanújával hallgattak ki. Jelenleg őrizetben vannak, és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat, illetve, hogy állítsák őket bíróság elé.

A rendőrség egyúttal közölte, az adatgyűjtés, a nyomozás még tart és vizsgálják, hogy a szurkolók között kirobbant verekedésben kiket terhel még büntetőjogi felelősség.

„A szombati mérkőzésen jelentős szurkolói rendbontás történt, melyben többen súlyosan megsérültek. Az FTC mindenben együttműködik a rendőrséggel, minden segítséget megad ahhoz, hogy a leghamarabb megtalálják a bűnelkövetőket. A klub a legszigorúbb eljárást várja el a bűnüldöző szervektől. Munkájuk megkönnyítése érdekében a rendelkezésünkre álló felvételeket és dokumentumokat átadtuk a rendőrségnek. Megítélésünk szerint a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, mindegy, hogy ki és milyen indítékkal követte el tettét. Erőszak nem lehet része a lelátói életnek. Több mint három éve nem történt ilyen a stadionban, és mindent elkövetünk, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló eset.

Körülbelül 50 ember, szervezetten vett részt a történtekben, közülük mindenkit be tudunk azonosítani. A stadion technikai rendszere erre tökéletesen alkalmas. Lassú a folyamat, de senki sem fogja megúszni, azok sem, akik maszkot húztak, vagy akik többször is ruházatot és cipőt váltottak, hogy megnehezítsék a későbbi azonosítást. A Tábor vezetőit kérni fogjuk, hogy a sajnálatos esemény után kiadott közleményük szellemében és a napokban elfogadott megállapodásunk alapján, a tárgyi bizonyítékok, a videó felvételek és a fotók megismerése után segítsék az elkövetők azonosítását. Ez közös érdekünk.

A verekedésekben résztvevőknek – a vizsgálatok lezárásáig – haladéktalanul felfüggesztjük a belépésre jogosító szurkolói kártyáját annak is, aki kést hozott be, azoknak is, akik megszegték bármilyen egyéb módon a pályarendszabályban foglaltakat. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a biztonsági szolgálat kizárólag ruházat átvizsgálására jogosult, testüreg motozást nem hajthat végre. Márpedig egy kést akár a farpofa közé elrejtve is behozhat bárki, vagy a cipőjében, kabátba varrva. A fémdetektoros kapuk használata lassítaná a beléptetést, akár 4-5 óra időtartamra is elhúzódhat. Ide nem szeretnénk eljutni” – olvasható Baranyai Imre, az FTC biztonsági főnökének tájékoztatása a fradi.hu-n.

ELŐZMÉNYEK

 

Ahogy a Ferencváros–Debrecen mérkőzés kapcsán az MTI beszámolójában szerepelt: a bajnoki találkozó szünetében összetűzés történt a szurkolók között, míg a BRFK szombati tájékoztatása alapján tisztázatlan okok miatt verekedés tört ki, amelynek során az első információk szerint egy ember könnyebben, kettő súlyosan megsérült. A Ferencváros sajtóosztálya jelezte, hogy az egyesület, a rendőrséggel együttműködve, mindent megtesz az ügy tisztázása érdekében, nagyon sajnálja a történteket, és az eljárás befejezéséig az összes érintett szurkoló kártyáját letiltja.


A történtekkel kapcsolatban vasárnap olykor egymásnak ellentmondó hírek és értesülések keringtek a különböző fórumokon. A beszámolók abban megegyeznek, hogy a visszatérő ultrák és az elmúlt években a Groupama Arénában zászlót bontó Halhatatlanok nevű csoport vezetője között alakult ki konfliktus, utóbbi kést rántott, meg is sebesített vele másokat (egyes beszámolók szerint egy, mások szerint kettő vagy három drukkert), de aztán ő is súlyos sérüléseket szenvedett a kialakuló verekedésben. A rendbontásnak a helyszínre érkező biztonságiak vetettek véget.

Az esettel kapcsolatban vasárnap a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül szervezet adott ki közleményt.

„Egyetértünk azzal, hogy ilyen eseteknek nincs helyük a stadionokban és elhatárolódunk minden ilyen cselekedettől. A klubbal kötött megegyezés értelmében az esetet a közösen felállított bizottság vizsgálni fogja, és az előre lefektetett szabályok szerint el fog járni.
Az ügyben tudomásunk szerint a hatóságok is eljárást folytatnak” – fogalmazott a drukkerek közleménye, amelyet itt olvashat el.

Legfrissebb hírek

Hihetetlen fordulatok után a Debrecen az utolsó pillanatokban győzte le a ZTE-t

Labdarúgó NB I
6 órája

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB I
9 órája

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
11 órája

„A tükör előtt könnyebben ment” – Andrea Lekics érzelmes videóban búcsúzott a kézilabdától

Kézilabda
Tegnap, 11:17

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
2025.04.17. 15:10

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 06:41

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik