Beteg lelkek - L. Pap István jegyzete

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2017.11.06. 22:26

Pénteken, amikorra nyilvánvaló lett, hogy az összes jegy elfogyott a másnapi Fradi–Debrecenre, egyszersmind az is eldőlt, hogy a stratégián is változtatni kell. Hiszen a zsúfolt lelátóra már képtelenség ráfogni, hogy „a futball a kutyát sem érdekli” – hozzátéve, hogy a másik öt meccsen összesen nyolcezren sem voltak, igaz, ezek közül négyet a hazai csapatok is idegenben vívtak, hármat több mint száz kilométerre az eredeti otthontól, de ez sem lesz mindig így.

Nos, nem kellett hozzá nagy fantázia, hogy előbb-utóbb előkerül a pakliból magyar szurkolói kártya jolly jokere, a bűnöző ultra. (Lásd még: „ezeknek stadiont?”) A Fradi–Debrecen kezdő sípszavára még csak görögtűz lobbant fel, és áthatolhatatlan füstbe borult a Groupama Aréna (az MLSZ-ben nyilván elismerően bólintottak, és előhúzták a fiókból az előre megírt csekket), a Ferencvárost pedig azonnal duplán érte jelentős kár. De jó, legyen görögtűz, ha ez kell a hangulathoz, aki az alatt érzi jól magát, lángoljon kedvére.

Azokkal azonban merőben más a helyzet, akik, klubhűség ide, a ferencvárosi vezérkarral való megállapodás oda, éppen negyvenöt percig bírták, amíg előjött belőlük az olyan nagyon azért a hétköznapokon sem rejtegetett előember. Az egyiknél kés volt (kés, meccsen…), pechére a másikak meg sokan voltak, szúrás, lincselési kísérlet a büfénél, végre valami, ami miatt csak háromnegyed óráig tartott a futballünnepnek szóló öröm. Gyorsan tegyük hozzá, aki ennek alig titkoltan örül, mert igazolva látja saját kényszerképzetét a magyar lelátói kultúráról, nem sokkal egészségesebb lelkű ember, mint aki kést visz magával a meccsre, meg aki emiatt agyon akarja őt verni, ha úgy tetszik, egy tőről fakadnak. Csak remélhetjük, hogy az utcán mindent összevetve ők vannak kevesebben.

Normális helyen persze hiába húz kapucnit a delikvens, hiába öltözik át rutinosan a vécében, hogy ne lehessen azonosítani. Ha ez tényleg nem sikerül, a méregdrágán a stadionokba telepített kamerarendszert azonnal tüzeljük is el. Vagy helyezzük át a parkokba, hátha fülön csíphető vele az az elvetemült, aki tilosban sétáltatja a kutyáját.

De legyünk naivan optimisták, és nézzük a dolgok idealizált oldalát! (Amúgy, ha valaki nem értesült volna róla, a pályán a Ferencváros győzött.) A lincselőket azonosítják, gyorsított eljárással kivonják a forgalomból (a késelő legalább megvan, ő az intenzíven fekszik), és a klubbal kötött egyezség értelmében továbbra is járhat meccsre a fanatikusok nem késelő és nem lincselő többsége. Járhat, amint a Fradi-tábor (és az összes tábor) bűnözőit egyszer és mindenkorra eltüntetik a lelátóról. Meg a közéletből.

És innentől már tényleg csak az lesz a kérdés, hogy minek örüljenek azok a sajnálnivaló szerencsétlenek, akiknek csak kétféle lelátó jó: az üres és a botránnyal teli.

Legfrissebb hírek

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
11 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56

Mentalitás – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 23:12

Szancsó, a nagy küzdő – Thury Gábor jegyzete

Légiósok
2025.09.22. 07:15
Ezek is érdekelhetik