Októberi lila köd: a hónap újpesti, a forma Fradi-sikert ígér a derbin

Vágólapra másolva!
2017.10.21. 07:45
null
Júliusban nem bírt egymással az Újpest és a Ferencváros (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 13. fordulójának kiemelkedő mérkőzése természetesen a Ferencváros–Újpest fővárosi derbi, melyet ezúttal a Groupama Arénában rendeznek meg. A listavezető Videoton FC a Puskás Akadémiával a budapesti Új Hidegkuti Nándor Stadionban találkozik (nem fogadhatja a felcsútiakat Felcsúton, ideiglenes otthonában), Debrecenben pedig „kettős rangadóra” kerül sor, a DVSC és a DVTK egymás után játszik a Nagyerdei Stadionban. Statisztikai érdekességek a 13. kör elé.

FERENCVÁROS–ÚJPEST FC

♦ Ez a 222. élvonalbeli derbi a magyar futballtörténelemben, a két örök rivális eddig összesen 277 mérkőzést játszott egymással. A bajnoki örökmérleg: 100 FTC-siker, 60 döntetlen, 61 Újpest-győzelem.

♦ A Ferencváros javára billen az örökmérleg szinte minden helyszínen, amelyen valaha derbit vívtak – az Üllői úton pedig éppenséggel sokkal jobb (45 győzelem, 18 döntetlen, 12 vereség).

♦ A 2010-es években az Újpest kétszer tudott nyerni a Ferencváros vendégeként – mindkétszer 1–0-ra. Kicsit hosszabb időszakra visszatekintve sincs „javulás”, a 2000-es években 20 vendégjátékból csak négyszer landoltak a liláknál a pontok. Mindegyik egygólos siker volt.

♦ Holtversenyben a Ferencvárosé a második leghosszabb aktív veretlenségi sorozat az NB I-ben, Thomas Doll csapata öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre. Hazai pályán április 15. óta (FTC–Vasas 1–2) nem kapott ki a magyar rekordbajnok, ez a széria 9 meccset számlál. Az Újpest hárommérkőzéses veretlenségi minisorozatban van.

♦ Lassan már hagyomány lesz, hogy az Újpestnek jobban megy idegenben, mint otthon. A lilák hazai pályán 7, idegenben viszont 8 pontot szereztek eddig a bajnokságban.

♦ Ebben a szezonban az összes NB I-es csapat közül az Újpest ikszelt a legtöbbször, 6 alkalommal. Holtversenyben a Videotonnal a Ferencváros kapott ki a legkevesebbszer (1-1).

♦ Az Újpest a legutóbbi 20 idegenbeli bajnokijából csak háromszor zárt kapott gól nélkül – ezeket a mérkőzéseket kivétel nélkül meg is nyerte.

♦ A góllövőlistát vezető ferencvárosi Varga Roland eddig 12 gólt szerzett a bajnoki szezonban. Az Újpest 16-ot.

♦ Az Újpest keretében jelenleg nincs olyan futballista, aki már betalált volna a Ferencváros kapujába idegenbeli bajnoki derbin.

♦ Október az utóbbi időben az Újpest hónapja, már ha a derbitörténelmet nézzük. A legutóbbi 15 októberi derbiből a Ferencváros csupán hármat nyert meg, az Újpest hatot, hat döntetlen mellett.

PAKSI FC–MEZŐKÖVESD

♦ Ez a 7. mérkőzés a két csapat között az NB I-ben, a mérleg egál, 2-2 győzelem, döntetlen és vereség került be a rubrikákba. A legutóbbi két meccset a Mezőkövesd nyerte meg, egyaránt 3–2-re.

♦ A július 22-én 3–2-es mezőkövesdi sikerrel végződő mérkőzés volt a matyóföldiek legutóbbi bajnoki győzelme. A Mezőkövesd 10 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van (3 döntetlen, 7 vereség), ez a legrosszabb aktív széria az NB I-ben.

♦ Ezzel ellentétes a paksiak sorozata, a tolnai klub öt mérkőzés óta veretlen éppen. Ennél csak a DVSC-nek van jobb szériája.

♦ Ötös vagy hosszabb veretlenségi sorozata legutóbb 2016–2017 fordulóján volt a Paksnak, akkor Csertői Aurél csapata remekelt és 9 meccsen át nem kapott ki 2016. december 3. és 2017. április 12. között.

♦ A Paksé az egyik legnehezebben bevehető pálya az NB I-ben, még ha ez meglepően is hangzik elsőre. A paksiak a legutóbbi 22 hazai bajnokijukból csak kettőt veszítettek el – egyszer a Diósgyőr, egyszer a Videoton győzte le őket. Igaz, a 22 mérkőzésből igen sok volt a döntetlen (a mérleg 8 győzelem, 12 döntetlen, 2 vereség).

♦ A Mezőkövesd idegenbeli mérlegére alighanem a rettenetes a megfelelő jelző. A 2016–2017-es idényben is csupán két idegenbeli meccset nyertek meg a kövesdiek (egyedül a Gyirmótnak és a Diósgyőrnek volt rosszabb az idegenbeli mutatója), míg ebben az idényben csak a nyitó fordulóban, Debrecenben győztek. 23 mérkőzésen 3 siker. A 11. helyezett a legutóbbi öt idegenbeli meccsén nem tudott nyerni.

♦ A Mezőkövesd az előző 15 idegenbeli bajnokija mindegyikén kapott gólt – 2016. november 5-ig kell visszalapozni ahhoz, hogy olyan meccset találjunk, melyen „tisztán tartotta” a kapuját (DVSC–Mezőkövesd 0–0).

♦ Az extrém „góláteresztő képesség” egyébként nem csak az idegenbeli bajnokikra vonatkozik: a kövesdiek a legutóbbi 25 NB I-es találkozójuk mindegyikén kaptak gólt. A sorozat február 18. (Mezőkövesd–DVTK 3–0) óta íródik.

VIDEOTON FC–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Eddig 8 élvonalbeli mérkőzést vívtak, a Puskás Akadémia még nyeretlen – a mérleg 6 Videoton-siker és 2 döntetlen. Amikor a Videoton volt a pályaválasztó, háromból háromszor nyert, mindig három gólt szerezve.

♦ A Videoton nem szenvedett vereséget a legutóbbi 10, pályaválasztóként megvívott mérkőzésén, és csak egyet bukott el a legutóbbi 21 hazai találkozójából (a Vasas „rondított bele” a sorozatba).

♦ Ha a Vidi gólt szerez, ez lesz sorozatban a 40. (!) bajnoki mérkőzése, amelyen pályaválasztóként betalál. A legutóbbi vendégcsapat, amely „lenullázta” a fehérváriakat, a Haladás volt, még 2015 júliusában (0–1).

♦ A Videoton eddig a 2017–2018-as bajnokság minden mérkőzésén betalált. Ezt csak a Videoton és a Honvéd mondhatja el magáról ebben a szezonban az NB I-es klubok közül.

♦ A két csapat legutóbbi hat bajnokijából négyen volt kiállítás. Háromszor a PAFC, egyszer a Videoton fogyatkozott meg idő előtt.

VASAS–BALMAZÚJVÁROS

♦ A két csapat eddig egyszer találkozott, nyári mérkőzésüket a Vasas 1–0-ra nyerte meg Balmazújvárosban.

♦ A sereghajtó Balmazújvárosnak továbbra is a 4. fordulóban aratott, Diósgyőr elleni siker (4–0) az egyetlen bajnoki győzelme. Az újonc nyeretlenségi sorozata a Mezőkövesdé mögött a második leghosszabb, nyolc mérkőzést számlál.

♦ Az előző adatból következik: idegenben még nem tudott nyerni a Balmazújváros: a Videoton, a Honvéd és a Mezőkövesd ellen ikszelt, a többi vendégjátékán vereséget szenvedett.

♦ A Vasas „libikókázik”, a legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén nem játszott döntetlent – és a legutóbbi 25 találkozójából csak háromszor ikszelt.

♦ Az angyalföldiek meccsein gólgarancia van: a legutóbbi 54 bajnokijukból egy sem végződött 0–0-s döntetlenre. A sorozat 2016. március 8. óta (Vasas–Debrecen 0–0) tart.

DVSC–HALADÁS

♦ 63 első osztályú bajnoki mérkőzésen a mérleg 24 Loki-siker, 19 döntetlen, 20 Hali-győzelem.

♦ Herczeg András, a DVSC rutinos vezetőedzője klubtörténelmet ír: ez lesz a 163. NB I-es mérkőzése a Loki kispadján, vezetőedzőként egy kollégája sem irányította ennyiszer a debrecenieket. Az eredményessége is kiemelkedő, nála egy tréner sem aratott több NB I-es győzelmet (90) a Lokival. Arról nem beszélve, hogy szakvezetőként a Bajnokok Ligája és az Európa-liga főtábláját is megjárta a DVSC-vel, tehát európai eredményessége is rendkívüli a Loki szakvezetői között.

♦ Amit Herczeg András ebben az idényben alkot a Debrecen kispadján, szintén bravúros. Valószínűleg az összes eddigi játékoskerete erősebb volt a mostaninál, ehhez képest a pocsék szezonkezdet (ötmeccses nyeretlenség) óta szárnyal a Loki, amely legutóbbi hét mérkőzésén veretlen és a lehetséges 21-ből 19 pontot megszerzett. A Debrecené a legjobb aktív sorozat az NB I-es mezőnyben.

♦ A Debrecen megnyerte az előző három hazai bajnokiját és minden alkalommal legalább három gólt pakolt be aktuális ellenfelének (a Vasas ellen 4–1, a DVTK ellen 3–1, a Puskás Akadémia ellen 3–0).

♦ A DVSC mérkőzésein esik ebben a szezonban a legkevesebb gól (csupán 2.33 átlagban), minden más csapat meccseinek gólátlaga 2.50 fölött van (a Haladás esetében 2.75).

♦ A Haladás szerzi messze a legkevesebb gólt ebben az idényben, 12 bajnokin csupán 10 találatot jegyez – ennek felét ráadásul egy játékos, David Williams „termelte.”

♦ A szombathelyiek hármas nyeretlenségi sorozatban vannak, és a legutóbbi 16 bajnoki mérkőzésükből csak hármon tudtak győzni.

♦ Idegenben a Haladás nyeretlen maradt a legutóbbi kilenc bajnokiján és zsinórban elvesztette a legutóbbi nyolcat – egészen pocsék sorozat ez. A nyeretlenség március 16. óta tart.

DVTK–BP. HONVÉD

♦ Ez a 102. mérkőzés az élvonalban a két klub között. Jobban állnak a kispestiek, az örökmérleg 54 Honvéd-sikert, 24 döntetlent és 23 DVTK-győzelmet mutat.

♦ A kétezres évek a Diósgyőr szempontjából messze a legeredményesebbek, a 23 sikerből 12-t ekkor aratott a miskolci klub.

♦ A legnagyobb hazai győzelem a párharc történetében 5–1: 1997-ben emlékezetes mérkőzésen az újonc Diósgyőr gázolta el a Honvédot, majd 2005-ben is kaptak egy ötöst a kispestiek. A fővárosi csapat drukkereinek szintén egy 5–1-es siker a legemlékezetesebb, hiszen 1993-ban ez jelentette számukra a bajnoki címet.

♦ A címvédő Honvéd ötmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg a Haladás ellen aratott sikerével. A kispestiek a 2017–2018-as idényben több pontot szereztek idegenben (11), mint otthon (8). Egyébként a Diósgyőrre is igaz, hogy több pontot gyűjtött vendégként (8), mint pályaválasztóként (7), igaz, a DVTK a stadionja építése miatt állandóan albérletben játszik.

♦ A DVTK legutóbbi hat bajnokijából egy sem végződött döntetlenre – kettőt megnyert, négyet elvesztett Bódog Tamás csapata.

♦ A Diósgyőr mérkőzésein esik messze a legtöbb gól az NB I-ben, 3.67 az átlag. Nem hogy gól nélküli döntetlenje, de még egytalálatos meccsük sem volt a miskolciaknak. A Honvéd holtversenyben a második a gólátlaglistán (3.33 gól/mérkőzés).

NB I, 2017–2018, 13. FORDULÓ
OKTÓBER 21., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
15.30: Paks–Mezőkövesd
Paks, Városi Stadion
Berke Balázs
15.30: Ferencváros–Újpest (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
Iványi Zoltán
15.30: Videoton–Puskás Akadémia
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Kassai Viktor
15.30: Vasas–Balmazújváros
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
15.30: DVSC–Haladás
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
18.00: DVTK–Honvéd (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Szabó Zsolt
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 12 7 4 1 25–14 +11 25
2. Ferencvárosi TC 12 6 5 1 26–13 +13 23
3. Debreceni VSC 12 6 3 3 19–9 +10 21
4. Vasas FC 12 6 1 5 18–21 –3 19
5. Budapest Honvéd 12 5 4 3 20–20 0 19
6. Paksi FC 12 4 5 3 19–19 0 17
7. Diósgyőri VTK 12 4 3 5 22–22 0 15
8. Puskás Akadémia FC 12 4 3 5 17–19 –2 15
9. Újpest FC 12 3 6 3 16–16 0 15
10. Szombathelyi Haladás 12 3 1 8 10–23 –13 10
11. Mezőkövesd Zsóry FC 12 2 3 7 14–26 –12 9
12. Balmazújváros 12 1 4 7 14–18 –4 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik