NB I: Kuttor Attila lehet a Mezőkövesd új edzője

Vágólapra másolva!
2017.10.16. 11:50
null
Radványi Miklós távozik a Mezőkövesdtől (Fotó: Meder István)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Kuttor Attila váltja Radványi Miklós vezetőedzőt a Mezőkövesd NB I-es labdarúgócsapatának kispadján. Hétfő délután a klub bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Radványi Miklós vezetőedzővel, az új tréner bemutatását pedig keddre ígérte.

 


A borsodi (miskolci) születésű, játékosként 19-szeres válogatott Kuttor Attila ideiglenes megbízással már dolgozott NB I-es csapat (Haladás) vezetőedzőjeként.

Mint beszámoltunk róla, a DVSC elleni hétvégi bajnoki vereség (0–2) után Radványi Miklós egyebek mellett a következőket nyilatkozta:

Kuttor Attila beugró Hali-edzőként (Fotó: Nemzeti Sport)
Kuttor Attila beugró Hali-edzőként (Fotó: Nemzeti Sport)

„A sok kudarc mentálisan megviselte a csapatot, nem tagadom, engem is. Át kell gondolni, mi az, ami még nem káros az ember egészségére. Azt gondolom, a hét elején leülünk az elnök úrral, nyugodtan átbeszéljük a helyzetet, és egyeztetünk a folytatásról.”

A Mezőkövesd remekül, két győzelemmel kezdte a 2017–2018-as bajnokságot, de az azóta lejátszott 10 fordulóban egyszer sem nyert (három döntetlen, hét vereség), és visszacsúszott a kiesést jelentő 11. helyre.

Radványi az előző szezon hajrájában, Tomiszlav Szivics távozása után került a csapathoz, amelyet benntartott az élvonalban. A dunaszerdahelyi születésű tréner bajnoki mérlege a Mezőkövesddel: három győzelem, öt döntetlen, nyolc vereség.

FRISSÍTÉS

Hétfő délután hivatalos honlapján jelentette be a Mezőkövesd, hogy Radványi Miklós vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontott. A délutáni edzést Elek Norbert és az U19-as gárda trénere, Bocsi Zoltán tartja, az új vezetőedzőt kedden nevezik meg.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2017–2018-AS SZEZONJÁBAN
2017. augusztus 29.Haladás
Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint
2017. szeptember 16.
Mezőkövesd
Radványi Miklós helyett ???
Legfrissebb hírek

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
18 órája

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 12:10

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 15:59

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

Másik NB II-es csapathoz kerül a Mezőkövesd csatára – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 11:02
Ezek is érdekelhetik