Szentes Lázár: Tudom, hogy sokszor nehezen kezelhető voltam

– Csak néhány hete tért haza Szaúd-Arábiából. Mit tapasztalt odakint?
– Sokszínűséget – válaszolta Szentes Lázár. – Bölöni László mellett kezdtem az al-Ittihadnál egy nemzetközi stáb tagjaként, két görög kollégával, spanyol kapusedzővel. Sajnos csak öt hónapig tartott a munka, mert az arab világban a vezetőedzők idejét általában rövidre szabják. Bölönit egyiptomi edző váltotta, aztán vissza- vitték a román Victor Piturcát, később a Copa América népszerűségének hatására chilei edzők érkeztek. Két év alatt most van a harmadik elnöke a klubnak. Rám sok mindenben támaszkodhattak, mivel egyedül én képviseltem az állandóságot. A családom nélkül éltem ott, így a saját munkám mellett minden időmet az edzésekre és a mérkőzésekre fordítottam. Nagy élmény volt, hogy az egyik rangadón csaknem hatvanezer néző előtt ültem a kispadon annál a klubnál, amelyik nem tartozik a királyi családhoz, inkább a kisemberek körében népszerű. A színvonal felülmúlja a környező országokét, kiváló edzők és remek játékosok vannak a bajnokságban. Sokat mond, hogy Szaúd-Arábia már résztvevője a jövő évi oroszországi világbajnokságnak. Az első csapat melletti teendők után előbb a tíz-tizennégy éves akadémisták tartoztak a felügyeletem alá, majd a második évben a tartalékcsapatnak számító U21-es korosztály felkészítését vezettem.

– Annak idején vihart kavart a távozása Gyirmótról, ahol éppen belekezdett a szakmai munka alapjainak a lerakásába. Megérte a váltás?
– Három ok szólt mellette. Először is a régi, szoros kapcsolatom Bölöni Lászlóval. Végre együtt dolgozhattunk! Másodszor, az ausztriai öt és fél éves munkásságom után évekig próbáltam újra külföldre kerülni, de nem sikerült. A harmadik tagadhatatlanul a pénz. Felülmúlta a korábbi hazai lehetőségeimet, de hozzáteszem, ez nagyjából a negyede volt a ma Magyarországon dolgozó külföldi edzők keresetének. Így együtt nem lehetett nemet mondani az ajánlatra, pedig leraktam az NB I-be jutó csapat alapjait, remek kapcsolatban voltam a stábbal és a tulajdonosokkal is.

– Mi akadályozhatta volna meg arab szerződése aláírását?
– Ha az ETO-hoz kerülhettem volna. Akárhol is dolgoztam, teljes erőbedobással tettem, ugyanakkor mindig bennem volt, hogy én Szekszárd és Zalaegerszeg után az ETO-nál lettem valaki. Ott értem pályafutásom csúcsára, onnan indulva lőhettem gólt világbajnokságon, lehettem a portugál Setúbal játékosa, és ott voltam először edző – éppen negyedszázada. Győrben van az otthonom, az egykori atlétaválogatott feleségemmel, a gyerekeimmel és most már az unokáimmal is. A gyirmóti megállapodás előtt „borult be” az ismert körülmények miatt a klub, de a megmentésekor már dolgoztam a jövő szakmai koncepcióján, a sikeres futsalszakágra is építve. Közben azonban önös érdekek által vezérelt belső emberek elérték, hogy végül nem mellettem döntöttek, pedig ellenkező esetben Bölöni Lászlónak is nemet mondtam volna.

– Most milyen tervek, elképzelések foglalkoztatják?
– Nem könnyű a válasz. Két év után újra felvetődött az ETO, de puhatolózásnál tovább nem jutottunk. Közben azért hívtak Szaúd-Arábiából, az al-Ahlitól, a két évvel ezelőtti bajnoktól, a korábbi klubom riválisától. Még van egy kis időm a döntésig, mert az utánpótlás-bajnokságok október elején kezdődnek. A hazai szövetség keretein belüli munka is érdekelne, három éve már voltam hasonló ügyben meghallgatáson. Ehhez sem rossz ajánlólevél a nyelvtudásom, de e pillanatban nem tudom, lehet-e belőle konkrétum. Nehezemre esik a várakozás, mert tele vagyok tettvággyal, és ha más nincs, megnézem a megyei kupasorozat Abda–Lébény mérkőzését is.

– Korábban több helyről is önként távozott, sokak szerint nem könnyű eset. Nem ez gátolja a folytatást?
– Tudom, hogy sokszor nehezen kezelhető voltam, de sokat tanultam mindenből. Egy biztos, az elveimet egyetlen korábbi klubomnál sem adtam fel, mindenhonnan emelt fővel mentem el. Biztos vagyok benne, hogy az összegyűjtött tapasztalataimmal tudok még maradandót alkotni. Ott, ahol világos célt jelölnek ki, és van értelme a munkának. Ez valójában független attól is, hogy az adott klub éppen melyik osztályban szerepel.

– Mennyire ismeri két év távollét után a hazai közeget?
– Véleményem lényege, hogy a hagyományos magyar futballstílusra van szükségünk – a mai követel- ményekhez igazítva. Évtizedek óta bolyongunk önmagunkat keresve, ideje lenne visszatérni a gyökereinkhez. A fiatalok képzésénél az első hiba már a kiválasztásnál jelentkezik, mert a személyiségjegyeknek elsőbbséget kell adni a labdaügyességgel, a játékkészséggel, a gyorsasággal és az alkattal szemben. Hiába mutatják ki, hogy a mieink futómennyisége vetekszik az élenjárókéval, tudomásul kell venni, hogy a szükséges sprinteket, az úgynevezett minőségi futást tekintve jelentős a lemaradásunk. Valószínű, hogy kiegyensúlyozottabb az NB I-es bajnokság tizenkét csapattal, de történelmi hibának tartom, hogy a megyerendszer helyébe a régiós és egyéb szempontok léptek, mert így számos, jelentős futballmúlttal dicsekvő város és megye tűnt el az élvonal térképéről. A hozzánk hasonló nagyságú és lélekszámú Portugáliában például tizennyolc együttes alkotja az első osztályt, csupán három kiemelkedő csapattal, ez nálunk is megvalósítható lenne.