NS: Böde – 300! Az olasz kapcsolat; Ivkovics különleges lánykérése – szombat

Vágólapra másolva!
2017.09.16. 00:21
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Pályafutása 300. bajnoki mérkőzésére készülBöde Dániel. A válogatott csatár a Paks és a Ferencváros színeiben szerepelt az első osztályban. Lapunknak nyilatkozva azt mondta, elszámolta magát, mert úgy kalkulált, hogy már megvolt a 300. meccse, ezért nem is készül különösebben a Bp. Honvéd elleni rangadóra. De azért a jubileumok nem hagyják hidegen, karrierje jeles pillanatainak többségét szinte napra pontosan felidézte munkatársunknak.
Pályafutása 300. bajnoki mérkőzésére készül
Böde Dániel. A válogatott csatár a Paks és a Ferencváros színeiben szerepelt az első osztályban. Lapunknak nyilatkozva azt mondta, elszámolta magát, mert úgy kalkulált, hogy már megvolt a 300. meccse, ezért nem is készül különösebben a Bp. Honvéd elleni rangadóra. De azért a jubileumok nem hagyják hidegen, karrierje jeles pillanatainak többségét szinte napra pontosan felidézte munkatársunknak.

Futballtörténeti kiállítás nyílt a Római Magyar Akadémián. A tárlat az olasz és a magyar labdarúgás közös múltját mutatja be. Talán kevesen tudják, hogy egyetlen más külföldi ország edzői sem nyertek annyi bajnoki címet Itáliában, mint Magyarországéi, mégpedig kilencet. A kiállításon elsősorban a fővárosi nagycsapatok, a Roma és a Lazio múltjának magyar vonatkozásai állnak a középpontban. Hogy miért indult útnak Bukovi Márton annak idején Itáliába, s miért mondott nemet az olasz állampolgárságra Nyers István, sok egyéb érdekesség mellett az is kiderül munkatársunk római beszámolójából.

A szünetre még élénk füttyszó közepette vonultak be a Dinamo Kijev futballistái a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen. Az ukrán csapat magyar légiósa, Kádár Tamás szerint nem volt alaptalan a kritika, ugyanakkor a lelátói visszajelzés miatt egyre görcsösebben futballoztak a házigazdák. A szünet után azonban lendületbe jöttek, s végül biztos győzelmet arattak albán ellenfelükkel szemben. Hogy Kádár miként emlékszik az általa kiharcolt tizenegyesre és milyen eredményekre számít a további kupaösszecsapásokon, elolvashatják interjúnkban.

Perl Zoltán a magyar válogatott egyik legjobbja volt a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon. A nyolcaddöntőig jutó együttes hátvédje a lapunknak adott interjúban elmondta, megítélése szerint kihozták magukból a maximumot, s annak különösen örült, hogy a szerbeket is keményen megdolgoztatták az egyenes kieséses mérkőzésen. Szóba került az is, hogy hazatért külföldről a Falcóhoz, de ezt a játékos nem tartja visszalépésnek. Hogy milyen szereplést vár a következő bajnokságban, az is kiderül cikkünkből.

Férfi kosárlabda-válogatottunk 18 év után jutott ki újra az Európa-bajnokságra és 48 esztendő után nyert újra mérkőzést, mindjárt egyszerre kettőt. A sikeres szereplésben főszerepe volt a szövetségi kapitánynak, Ivkovics Sztojannak. A szakember családja társaságában, kecskeméti otthonában fogadta lapunk munkatársát, s mesélt többek között élete alakulásáról, a különleges lánykérésről és arról, miért is blokkolt le a saját esküvőjén.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
15 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56
Ezek is érdekelhetik