Két tizenegyes, Novothny-tripla, Újpest-győzelem Mezőkövesden

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.09.23. 18:07
null
Hiába vezetett a Mezőkövesd, az Újpest örülhetett (Fotó: Meder István)
Nem alakult eseménytelenül az Újpest mezőkövesdi vendégjátéka: az első félidőben még Cseri Tamás góljával vezetett a hazai csapat, azonban a félidő után felébredt és fordított a fővárosi gárda. Az izgalmas végjáték három gólt és két tizenegyest is hozott.

Nebojsa Vignjevics gondolt egy merészet. Az 57. percben kihasználta utolsó cserelehetőségét, s abban reménykedett, hogy az utolsó csaknem fél órában senki sem sérül meg a csapatából.

Bejött a húzása.

 

A szünetben Obinna Nwobodo személyében egy, a fordulást követően nem sokkal Tischler Patrik és Bojan Szankovics személyében még két támadót küldött pályára, s a változtatásokat követően öt perccel már az Újpest vezetett. A nigériai Obinna Nwobodo két gólpasszt adott, Tischler Patrik első labdaérintéséből gólt fejelt, a kezdőcsapat támadói közül egyedüliként pályán hagyott csatár, Novothny Soma pedig mesterhármast szerzett.

A lilák vezetőedzője előtt ebből a szempontból le a kalappal. Vállalta a kockázatot, amellyel nagyot lendített együttese addig látott futballján. Íme a példa, hogy megéri kockáztatni.

Nem akármilyen fordulat volt ez a mérkőzés képe alapján, hiszen a lilák addig jóformán csak lézengtek a pályán. A vendégszurkolók először fél óra elteltével zendítettek rá, hogy „Hú, de gyenge! Hú, de gyenge!"

A saját csapatuk kapuja mögött álldogáló lila drukkerek addig csendesen figyelték az eseményeket, egykedvűen ropogtatták a szotyolát. A játék nem hozta őket lázba, nem is hozhatta, hiszen volt olyan tíz labdaérintés, amikor ide-oda pattogott a labda a két fél játékosai között: újpesti, mezőkövesdi, újpesti, mezőkövesdi, újpesti, mezőkövesdi – és a sort így folytathatnánk. Mire a hangjukat kieresztették, a hazaiak már vezettek.

Az első félidőben látottak alapján nyugodtan írhattuk, kilátástalanul futballozott az Újpest. Jószerivel egyetlen formás támadást sem vezetett, volt néhány kapu elé veszélyesen csapódó szöglete és szabadrúgása, de ennyi.

A gyenge formában lévő Mezőkövesd – amelynek erejéből az utolsó hét körben csak két döntetlenre futotta – lefutballozta a lilákat. Könnyedén eldönthette volna a meccset, úgymond bevihette volna a kegyelemdöfést, ám elpuskázta a lehetőségeket, és erre alaposan ráfázott.

Hiába tűnt úgy sokáig, hogy a nehéz helyzetben lévő hazaiak ezen a napon „behúzzák" a fontos három pontot, a jó formában futballozó Cseri Tamás vezetésével legyőzik a hullámvölgyben lévő újpestieket, végül újabb vereségbe szaladtak bele, és maradtak kieső helyen.

Kérdés, meddig tart a türelem Radványi Miklóssal szemben, hiszen a kövesdiek a legutóbbi nyolc bajnokijukból egyet sem nyertek meg, és a hírek szerint a vezetőség a háttérben már nézelődik a lehetséges edzők között.

Az újpesti Nagy Dániel a lefújás előtt tizenegyest rontott, a kiütés azonban így sem volt kérdés.

A nehéz helyzetben lévő Nebojsa Vignjevics fújhat egy nagyot, a Mezőkövesd otthonában fontos győzelmet aratott csapatával.

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Mezőkövesd–Újpest 2–4 (Cseri 28., Fótyik 84., ill. Tischler 60., Novothny 62., 79., 86. – utóbbi 11-esből)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 2386 néző. Vezette: Solymosi Péter

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 10 6 3 1 21–11 +10 21
2. Ferencvárosi TC 10 5 4 1 22–10 +12 19
3. Debreceni VSC 10 5 2 3 16–8 +8 17
4. Budapest Honvéd 10 4 4 2 17–15 +2 16
5. Puskás Akadémia FC 10 4 2 4 15–16 –1 14
6. Vasas FC 9 4 1 4 13–15 –2 13
7. Újpest FC 10 3 4 3 15–15 0 13
8. Paksi FC 10 3 4 3 17–18 –1 13
9. Diósgyőri VTK 10 3 3 4 15–19 –4 12
10. Szombathelyi Haladás 9 3 6 7–18 –11 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 10 2 2 6 12–22 –10 8
12. Balmazújváros 10 1 3 6 11–14 –3 6
NB I, 2017–2018, 10. FORDULÓ
SZEPTEMBER 23., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Haladás – 0–0-nál félbeszakadt
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
Ferencváros–Diósgyőri VTK 2–0
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt
Paksi FC–Balmazújváros 1–0
Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
Debreceni VSC–Puskás Akadémia 3–0
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
Mezőkövesd–Újpest FC 2–4Mezőkövesd, Városi Stadion
Solymosi Péter
Videoton FC–Bp. Honvéd 1–1Felcsút, Pancho Aréna
Bognár Tamás
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
5 órája

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

Kölcsönök után végleg távozik a kapus a ZTE-től

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 20:13
Ezek is érdekelhetik