DVTK: a szurkolók az MLSZ-hez fordultak a bírói tévedések miatt

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 10:26
Mint arról a Nemzeti Sport Online is beszámolt, az NB I legutóbbi fordulóiban több téves játékvezetői ítélet is döntően befolyásolta a DVTK meccseit. A diósgyőri szurkolók ezt követően fordultak nyílt levélben a Magyar Labdarúgó-szövetséghez (MLSZ).

„Az elmúlt hetek súlyos, az OTP Bank Liga egyes mérkőzéseinek végeredményét egyértelműen befolyásoló, ám látszólag következmények nélkül maradt döntéseit kérjük a lehetőségeikhez mérten, kellő körültekintéssel, a közvéleményt maradéktalanul tájékoztatva szíveskedjenek kivizsgálni” – kezdődik az 1910.hu szurkolói oldalon közzétett nyílt levél. „Az elmúlt hetek súlyos, az OTP Bank Liga egyes mérkőzéseinek végeredményét egyértelműen befolyásoló, ám látszólag következmények nélkül maradt döntéseit kérjük a lehetőségeikhez mérten, kellő körültekintéssel, a közvéleményt maradéktalanul tájékoztatva szíveskedjenek kivizsgálni” – kezdődik az 1910.hu szurkolói oldalon közzétett nyílt levél.

„Ezúttal érdemi reakciót várunk, amelyben arról tájékoztatják a szurkolókat, sportvezetőket, a klubokért dolgozó szakembereket, és persze nem utolsósorban azokat a játékosokat, akiket rendre elmeszelnek akár több mérkőzésre is egy-egy meggondolatlan, elhibázott tettükért, hogy miképpen szankcionálja az MLSZ a súlyos játékvezetői tévedéseket” – folytatódik a levél.

A diósgyőri drukkerek emellett javasolják, hogy vezessen be a szövetség a játékvezetőkre vonatkozóan, a szurkolók számára is megismerhető, tételes szankciókon alapuló direktívát, amely tartalmazza a téves ítéletek következményeit, és amely ösztönzőleg hathat a felelősségteljes, magas színvonalú bírói feladatok elvégzésére

„Tudjuk jól, hogy a játékvezetők is emberek, ezért nem tévedhetetlenek. Azonban látni kell, hogy az elmúlt hetek eseményei rengeteg problémára mutattak rá, melyekkel kapcsolatban a szurkolók méltán várják el a szövetségtől a megfelelő intézkedéseket. Válaszaikat előre is köszönjük” – zárul a nyílt levél, amely teljes egészében itt olvasható el.

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
9 órája

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:18

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 9:20

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:02

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52

Bényei Ágoston a mellőzöttség idején is talált motivációt – személyi edzővel készül az új idényre

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 19:46

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 15:24
Ezek is érdekelhetik