Női NB I: távozó sztárjai nélkül is simán nyert a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 18:55
A Ferencváros hazai pályán 4–1-re legyőzte az újonc DVTK-t a női labdarúgó NB I első fordulójának szombati mérkőzésén.

A Fradiból a nyáron három alapember, a magyar mezőnyből egyaránt kiemelkedő Jelena Csankovics, Ebere Orji és Zágor Bernadett is távozott – előbbi két játékos a svéd másodosztályba, míg utóbbi az osztrák bajnok St. Pöltenhez igazolt –, ám a csapat a bajnoki nyitányon nem érezte meg a hiányukat.

A zöld-fehérek Szladjana Bulatovics duplájával az első félidőben 2–0-s előnybe kerültek, a montenegrói támadó második találatát követően azonban Újvári Krisztina révén azonnal szépítettek a diósgyőriek. A fordulás után a Németországból hazatérő Szabó Viktória visszaállította a kétgólos különbséget a felek között, majd a hajrában Allegra Poljak tette fölényessé a Fradi sikerét.

Az első forduló záró mérkőzését az Astra és a címvédő MTK vívja, de mivel a kék-fehérek jelenleg a Bajnokok Ligája jövő heti selejtezőtornájára készülnek, erre a találkozóra csak szeptember elején kerül sor.

NŐI NB I
1. FORDULÓ

Ferencváros–DVTK 4–1 (Bulatovics 5., 40., Szabó V. 51., Poljak 81., ill. Újvári 41.)
Pénteken játszották

ETO FC Győr–Kóka 2–0 (Ugarte 8., Süle 44.)
Haladás Viktória–Újpest FC 3–1 (Tóth A. 17., Manhart 64., Siklér 80., ill. Mátyás 60.)
Később
Szeptember 5. (kedd), 16.30: Astra HFC–MTK

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 10:36
Ezek is érdekelhetik