Egy kalap alatt – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.08.18. 23:50

Lehet, hogy furcsa, de több mint sportszerű választ adott Fiola Attila még a Partizan–Videoton Európa-liga-selejtező belgrádi mérkőzése előtt arra a felvetésre, mit szól a zárt kapus meccshez. A válogatott védő mismásolás helyett – hogy a Vidinek így jobb meg miegymás – azt mondta, őt feldobta volna, ha harmincezer néző előtt játszik, s bizony nem rajong a hangulattalan mérkőzésekért. Novothny Soma, a Diósgyőrből a Megyeri útra igazoló csatár is amiatt panaszkodik, hogy a zárt kapus Újpest–DVTK találkozó nemcsak a lila-fehér drukkereket zárja ki, hanem a vendégcsapat lelkes szurkolótáborát is.

Mondjuk ki: nézők nélkül nincsen futball! Lehetne persze azon poénkodni, hogy nálunk számos olyan NB I-es mérkőzés van, amelyen nem nyomják agyon egymást a szurkolók, uram bocsá' a hangulat inkább a zárt kapus meccsek kriptacsendjére hajaz, de az üres nézőtérnél nincs elszomorítóbb látvány.

Noha a Partizan-szurkolók nem lehettek ott a Videoton elleni összecsapáson, száz székesfehérvári drukker élőben láthatta azt, az UEFA ugyanis nem zárja ki a vendéggárda szimpatizánsait a hazai nézők fegyelmezetlenségéért. Hasonló volt a helyzet a Bp. Honvéd–Hapoel Beer-Seva BL-selejtező kispesti visszavágóján: az izraeli szurkolókat nem tiltották ki. Az is érdekes, hogy Bódog Tamás, a DVTK edzője kijelentette, az újpesti élete első zárt kapus mérkőzése.

Ugyanakkor nem az MLSZ szigorával van baj. A szövetségben – nagyon helyesen – a zéró toleranciára törekszenek, ám a hazai gyakorlat nemcsak a vétkes szurkolótábort, s ezen keresztül együttesét bünteti, hanem a vendégek híveit is. Sőt, a jelen eset kapcsán a lila-fehérek józan gondolkodású drukkerei azt vetették fel, bizony a jelenlegi büntetési gyakorlat egy kalap alá veszi a renitens nézőket a normálisan viselkedőkkel, ergo a kollektív büntetés esete forog fenn. S a zárt kapus vita kapcsán bizonyos szempontból nyitott kapukat döngetnek az újpestiek: azért van bekamerázva a stadion, hogy a rendbontókat ki lehessen szűrni. Valóban: többek között ez is célja a stadionépítési programnak. A rendbontókat kiemelik, majd gyorsított eljárásban ítéletet hoznak. Megfordult a sorrend: büntetés van, de a konkrét rendbontók ugyanúgy járhatnak meccsekre.

És minden folytatódik a régiben…

Legfrissebb hírek

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
17 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 1:15

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Őrségváltás – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.09.03. 23:07

Rossz hír – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.02. 23:13
Ezek is érdekelhetik