DVSC: Holman Dávidot kedden már Pozsonyba várják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.15. 16:58
null
Holman Dávid a jelek szerint Szlovákiában folytatja (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sport Online Szlovákiából származó információi szerint a Debrecen megegyezett a szlovák élvonalban szereplő Slovan Bratislavával Holman Dávid eladásáról. A magyar játékost kedden már Pozsonyba várják.

A középpályás a szlovák fővárosbautazik, ahol még meg kell egyeznie új klubjával szerződése részleteiről.

A négy forduló után a szlovák bajnokság harmadik helyén álló Slovan Bratislavának az előző idényben is volt magyar játékosa, Priskin Tamás nyáron igazolt haza a Ferencvárosba.

A Slovan nyolcszoros csehszlovák és 14-szeres szlovák bajnok, de a legutóbbi két szezonban csak a második helyen végzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bényei Balázs (Békéscsaba), Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr), Novota János (szlovákiai, Rapid Wien – Ausztria), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Grasshoppers – Svájc, szabadon igazolhatóként), Tisza Tibor (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők: Bódi Ádám (Videoton FC)
Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Takács Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Varga Kevin (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bódi Ádám (Videoton), Bognár István (Ferencváros), Iszlai Bence (Haladás), Miha Vidmar (szlovén, NK Radomlje – Szlovénia, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Berdó Péter (Szolnoki MÁV, kölcsön után végleg), Ivan Bobko (ukrán, Csornomorec Odessza – Ukrajna), Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Beitar Jeruzsálem – Izrael), Frank Feltscher (svájci-venezuelai), Haris Handzic (bosnyák, HSK Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Ivan Kelava (horvát, CSM Politehnica Iasi – Románia), Nagy Zoltán (Debreceni EAC, szabadon igazolhatóként), Verpecz István (Paks, szabadon igazolhatóként )
Kölcsönbe távozók: Bokros Tibor (Balmazújváros, ismét kölcsönbe), Kerekes Krisztián (Budafok), Virág Ákos (Ceglédi VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas, onnan Puskás Akadémia), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ognjen Djelmic (bosnyák), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Derick Ogbu Chuka (nigériai)

Legfrissebb hírek

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
12 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
19 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12
Ezek is érdekelhetik