Játékossors: visszatérne Magyarországra Filipe Oliveira

Vágólapra másolva!
2017.07.25. 08:24
Nem bánta meg, hogy a télen távozott az NB I-ből, most mégis visszatérne Magyarországra Filipe Oliveira.

A 33 esztendős portugál középpályás, Filipe Oliveira 2011 augusztusában az olasz Parmától került a Videotonhoz – előbb kölcsönbe, majd végleg –, ahol 117 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. Bár a vezetőedzők cserélődtek, a futballista a szakemberek többségénél kezdőnek számított. Tavaly nyáron azonban a norvég Henning Berg ült le a kispadra, és 2016 őszén csupán négy bajnokin adott lehetőséget a Chelsea korábbi labdarúgójának, aki így január 31-én a ciprusi élvonalban szereplő Anortosziszhoz szerződött. A tavaszi szezonban 14 bajnokin lépett pályára, amelyeken három gólig valamint két gólpasszig jutott, csakhogy nem hosszabbította meg a június 30-án lejárt szerződését.

„Jól éreztem magam, remek tapasztalat volt a ciprusi első osztály – mondta lapunknak Oliveira, akit Portugáliában értünk utol. – A tizennégy csapatos bajnokság két kör után alsó- és felsőházas rájátszással foly- tatódik, szerencsére az Anortoszisszal az első hatban végeztünk az alapszakasz végén. Ami a szín- vonalat illeti, erős a liga, magas az iram, sok képzett játékos szerepel ott is. Nem véletlen, hogy a ciprusi klubok az utóbbi években többször is eljutottak a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga főtáblájára. Könnyű volt beilleszkedni, nagyon barátságosak a helyiek, és szinte min- denki beszél angolul. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy egyedül voltam kint, a családom Budapesten maradt. Cipruson lehet élvezni az életet, de egyedül nem az igazi."

Bár a vezetőség marasztalta, a labdarúgó nem jutott egyezségre a klubbal, szeretne ugyanis visszatérni Magyarországra a családjához. A légiós elmondta, az évek során nagyon megszerették az országot, a lányai is otthon érzik magukat, úgyhogy szíve szerint a magyar NB I-ben folytatná. A cipru- si fél évet ugyanakkor cseppet sem bánta meg.

„A futball már csak ilyen, nincs értelme egy-egy döntés miatt bánkódni – folytatta Oliveira. – A télen a jövőm szempontjából a klubváltás tűnt ésszerű lépésnek. Úgy láttam, hogy a Videotonban nem jutok majd lehetőséghez, én viszont futballozni akartam. Sok évet játszottam fehérvári színekben, kötődöm a klubhoz, illetve az ott dolgozókhoz, a labdarúgásban azonban nem mindig érdemes az érzelmekre hallgatni."

Szabadon átigazolható játékosként nem kell kapkodnia, igaz, minél előbb szeretné megtalálni új csapatát. A bajnokság már elkezdődött, azzal pedig tisztában van, hogy minél később csatlakozik új együtteséhez, annál nehezebb lesz beilleszkednie.

„Minden nap személyi edzővel készülök, jó formában érzem magam, erőnlétileg megfelelő szinten vagyok. Mondjuk sosem voltak ezen a téren gondjaim, és mivel nincs lemaradásom, szerintem több klubnak is a segítségére lehetnék. Nyitott vagyok az ajánlatokra, szeretnék visszatérni a magyar élvonalba, és nem csak a közeljövőm miatt. A játék befejezése után is szívesen dolgoznék a magyar futballban."

 

Legfrissebb hírek

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
3 órája

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
11 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
23 órája

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:47

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 09:06

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42
Ezek is érdekelhetik