DVTK: profi szerződést kapott hat fiatal labdarúgó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 14:16
null
A hat boldog fiatal (Fotó: dvtk.eu)
Egy-egy fiatal kapussal és támadóval, valamint két-két védővel és középpályással kötött szerződést a DVTK – tudtuk meg a diósgyőri NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának hétfői híréből.

 

A kapus Bánhegyi Donát, a védő Bárdos Bence és Géringer Tamás, a középpályás Kitl Krisztián és Szalóczy Dávid, valamint a támadó Mertse Ábel egyaránt a napokban írta alá élete első profi szerződését.

„Gratulálok az öt ifjú labdarúgónak élete első profi szerződéséhez – idézi a dvtk.eu Bódog Tamás szakmai igazgatót. – Nagyszerű képességekkel és kiváló mentalitással megáldott labdarúgókról van szó, akik jó úton járnak, hogy a DVTK felnőttcsapatához kerüljenek. Többen már tréningeztek is a csapattal, és felkészülési mérkőzésen is bizonyíthattak. Teljesítményükkel mindenképpen pozitív benyomást tettek a szakmai stáb számára. A fiataloké a jövő, és bízunk benne, hogy fejlődésük töretlen lesz, tehetségüket pedig maximálisan kamatoztatva hosszú távon meghatározó tagjai lehetnek majd a Diósgyőrnek.”

A DVTK hivatalos honlapja arról is beszámolt, hogy a klub a napokban közös megegyezéssel szerződést bontott Halmai Ramonnal.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Forgács Dávid (Ancona – Olaszország), Nikolaosz Joannidisz (görög, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Makrai Gábor (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg), Óvári Zsolt (Puskás Akadémia), Tóth Barnabás (Vác)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bacsa Patrik (Kisvárda), Oláh Bálint (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Donát, Bárdos Bence, Géringer Tamás, Kitl Krisztián, Mertse Ábel, Szalóczy Dávid, Tucsa Róbert
Kiszemeltek:
Távozók: Georges Griffiths (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Halmai Ramon (szabadon igazolható), Patrick Mevoungou (kameruni, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: Boros Gábor (Kazincbarcika), Lőrincz Patrik (Kazincbarcika), Mahalek Marcell (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Murtaz Dausvili (grúz), Vitalijs Jagodinskis (lett), Nemes Milán (ZTE FC)

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03
Ezek is érdekelhetik