DVSC: újabb játékos tér vissza Debrecenbe az NB II-ből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.03. 09:44
A Nyíregyházáról egy év után visszatérő Tisza Tibor után a héten újabb volt debreceni érkezik a Lokihoz az NB II-ből.

A másodosztályú Békéscsaba ugyanis már bejelentette a hivatalos honlapján, hogy a korábban a DVSC-től szerződtetett jobbhátvéd, Bényei Balázs visszatér korábbi klubjához.

„A hónap utolsó napján az is konkretizálódott, hogymindannyiunk sajnálatára visszatér Debrecenbe Bényei Balázs, aki 2014 óta a Békéscsaba egyik alapemberének számított. Balázs szerződésében szerepelt egy passzus, mely szerint első osztályú ajánlat esetén közös megegyezéssel felbontható a szerződése. Köszönjük a Lilák kötelékében eltöltött időt és további sok sikert kívánunk pályafutásához” – írja az NB II-es klub honlapja, az 1912elore.hu.

FRISSÍTÉS: A DVSC hétfő délután bejelentette Bényei visszatérését. A védő kétéves szerződést írt alá a Debrecennel. Nagy Sándor, Novota János és Tisza Tibor után ő a debreceniek negyedik nyári szerzeménye.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bényei Balázs (Békéscsaba), Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr), Novota János (szlovákiai, Rapid Wien – Ausztria), Tisza Tibor (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Bokros Tibor (Balmazújváros, ?), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Varga Kevin (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bognár István (Ferencváros), Iszlai Bence (Haladás), Forró Gyula (Puskás Akadémia), Pekár László (Puskás Akadémia), Danijel Petkovics (montenegrói, MTK), Miha Vidmar (szlovén, szabadon igazolható, legutóbb NK Radomlje – Szlovénia)
Távozók: Frank Feltscher (venezuelai), Haris Handzic (bosnyák), Ivan Kelava (horvát), Verpecz István (Paks, szabadon igazolhatóként )
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas, onnan Puskás Akadémia), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, Beitar Jeruzsálem – Izrael, Vasas), Holman Dávid (Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
14 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
15 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
16 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
21 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
23 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18
Ezek is érdekelhetik