Videoton: egygólos győzelem az albán bronzérmes ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.15. 19:44
null
Marko Nikolics együttese megnyerte első nyári felkészülési mérkőzését (Fotó: Videoton)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte az albán bronzérmes KF Skënderbeut.

 

A találkozó egyetlen gólját a szerb Marko Scsepovics szerezte, aki az 59. percben szépen kilőtte a bal alsót 15 méterről. A Videotonban az eddigi egyetlen nyári szerzemény, Tamás Krisztián a kezdőcsapatban kapott helyet.

„Mindig jó érzés nyerni, még barátságos meccseken is, hiszen ilyenkor sem szabad szenvedély és célok nélkül játszani – értékelt a klub hivatalos honlapján Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője. – Mindkét félidőben vegyes csapattal játszottunk, olyan játékosok is szerepet kaptak, akik tavaly keveset jutottak szóhoz, valamint néhány fiatal is pályára lépett. Összességében elégedett vagyok, láttam pozitív és persze negatív dolgokat is, de persze azért vagyunk itt, hogy az utóbbiakat majd korrigáljuk az edzéseken és a közös videós elemzéseken. Arra számítok, hogy a következő mérkőzésen ennél azért jobban játszunk majd. Tíz-tizenkét napunk van az erőnléti felkészítésre, két kemény szerdai edzés után léptünk ma pályára, de elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. Sokat nem szeretek egyébként beszélni az edzőmeccsekről, hiszen mi és az ellenfelünk is a felkészülés közben jár, de még egyszer mondom, annak örülök, hogy sikerült nyerni és megfelelő volt a hozzáállás.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton–KF Skënderbeu (albán) 1–0

Gornja Radgona (Szlovénia)
Videoton: 1. félidő: Horváth T. – Nego, Juhász, Mocsi, Tamás K. – Bévárdi, Hadzic, Pátkai, Kovács I. – Lazovics, Maric. 2. félidő: Kovácsik – Szolnoki, Fejes, Burka, Stopira – Bódi, Varga J., Barczi, Suljic – Géresi, Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
G: Scsepovics (59.)

A VIDEOTON FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 8.
Edzőtábor: június 12–21., Szentelek (Stegersbach, Ausztria)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 15., Gornja Radgona (Szlovénia): VideotonKF Skënderbeu (albán) 1–0 (Scsepovics 59.)
A többi még nem ismert.

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
3 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
5 órája

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
11 órája

Felkészülés: a Kisvárda három góllal nyert a Zseleznicsar ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 20:30

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Felkészülés: Saponjics megszerezte az első gólját, győzött a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 20:31

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37
Ezek is érdekelhetik