Újpest: az NB I-ből kieső csapat házi gólkirálya érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 13:29
null
Mijusko Bojovics az Újpestben folytatja pályafutását (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben hetedik helyen végző Újpest FC bejelentette a montenegrói Mijusko Bojovics érkezését.

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport korábbi információja, Bojovics aláírt az Újpesthez.

A 28 esztendős védő 2016 augusztusában igazolt az utóbb a bajnokságban utolsó helyen végző Gyirmót FC Győrhöz, amellyel a szezon végén közös megegyezéssel szerződést bontott. Az NB I nemrég véget érő szezonjában 22 bajnokin háromszor talált be – ebből két gólt az Újpest ellen szerzett (az elsőt novemberben, a másodikat áprilisban). Bojovics három találatával a Gyirmót házi gólkirálya volt – holtversenyben Novák Csanáddal.

Bojovics a 2015–2016-os idényt Cipruson töltötte, előtte négy éven át Belgiumban légióskodott, a Charleroi-ban, illetve a Waasland-Beverenben.

A 191 cm magas védő tagja volt hazája U21-es válogatottjának.

„Nagyon boldog vagyok és nagy megtiszteltetés ez nekem, hogy egy ekkora, nagy múltú klub labdarúgója lehetek. Igazi kihívás lesz egy ekkora együttesnél játszani, de szeretnék majd mindent megtenni, és a pályán bizonyítani, hogy segítsem a csapatot a céljai elérésében” – idézi az ujpestfc.hu Bojovicsot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, szabadon igazolhatóként, legutóbb Gyirmót FC Győr), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás), Osváth Attila (Vasas, a tavaszi szezonban kölcsönben: Debreceni VSC), Tamás Krisztián (Gyirmót)
Távozók: Balajcza Szabolcs (érdeklődik iránta: ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nemanja Andrics (szerb, lejár a szerződése), Mohl Dávid (lejár a szerződése), Nagy Gábor (lejár a szerződése), Enisz Bardi (macedón, Dortmund és Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton)

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik