MLSZ: kötelező lesz női felnőttcsapatok működtetése

Vágólapra másolva!
2017.06.16. 09:52
null
Az NB I-es klubok számára kötelező lesz női felnőttcsapat működtetése (Fotó: MLSZ)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) csütörtöki ülésén úgy határozott, hogy a központi bevételekkel támogatott sportszervezetek számára kötelező lesz női felnőttcsapat működtetése a 2018–2019-es szezontól.

 

„Szintet lépett a női foci Magyarországon” – fogalmazott Török Gábor, a női bizottság elnöke, majd hozzátette, a korábbi élénkítő intézkedéseknek köszönhetően országszerte jöttek létre a nevelőegyesületek, és most, négy év elteltével biztosítani kell a futballozás lehetőségét a korosztályos csapatokból kiöregedő leányok számára is.

A testület úgy határozott – Török Gábor előrejelzésének megfelelően –, hogy a 2018–2019-es bajnoki idénytől a férfi NB I-es csapatok számára kötelező lesz – a korosztályos gárdák, az U16 és U19 mellett – női felnőttegyüttes működtetése is. Ez a döntés lehetővé teszi, hogy a központi bevételek miatt legerősebb anyagi háttérrel rendelkező hazai klubok az ország különböző területein működtessenek női csapatot, lehetőséget nyújtva a felnőttkorú játékosoknak a továbbsportolásra, méltó feltételek mellett.

Mint megírtuk, az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén arról is döntött – Bernd Storck sorsa mellett –, hogy az általa közvetített, az utánpótlás finanszírozására szánt pénzek elosztási elveit azonnali hatállyal átállítja kizárólagosan produktivitási index alapján történő elszámolásra. Eszerint a nevelőegyesületek, akadémiák, regionális központok vagy akár a kisegyesületek egységes rendszerben, azonos feltételek alapján kapnak elismerést annak arányában, hogy a náluk nevelkedett játékosok milyen szintre jutnak el a profi labdarúgásban.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
30 perce

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:10

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29
Ezek is érdekelhetik