Ferencváros: Amadou Moutari Szváziföld ellen bizonyíthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 21:14
A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a télen szerződtetett Amadou Moutari meghívót kapott a nigeri válogatottba.

Moutari jól mutatkozott be a Ferencvárosban, hiszen eddigi 21 tétmeccsén (14 a bajnokságban, 7 a Magyar Kupában) hétszer talált az ellenfelek kapujába (3 az NB I-ben, 4 a kupában). Ennek is köszönhetően a nigeri szélsőre június 10-én fontos meccs vár, hiszen válogatottja Szváziföld ellen kezdi meg a 2019-es kameruni Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjét. Niger csoportjába még Egyiptom és Tunézia kapott besorolást.

A 23 éves játékos eddig 21-szer húzhatta magára a nigeri válogatott mezét.

„Nagyon várom már a mérkőzést, amelyen újra a hazámért játszhatok – mondta Amadou Moutari a fradi.hu-nak. – A kupasikernek köszönhetően remek hangulatban utazom haza, és remélem, hogy a válogatottal is jó eredményt érünk el. Egyébként is régen jártam már otthon, úgyhogy jó lesz kicsit hazalátogatni. A nyár első napjait Nigerben töltöm, aztán a válogatott meccs után visszatérek a Népligetbe, és újult erővel vetem bele magam a következő szezonba!”

Legfrissebb hírek

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
2 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:49

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:40

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik