DVTK: munkába állt Miskolcon a válogatott korábbi kapusedzője

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 18:32
null
Andrusch József (balra) a DVTK új kapusedzője (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I következő idényére készülő DVTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben az évekig a magyar válogatott szakmai stábjában dolgozó Andrusch József látja el a kapusedzői feladatokat, míg Szalma Pál a klub utánpótlásában dolgozik tovább.

 

Andrusch József játékos-pályafutása során több mint 200 mérkőzésen védett az NB I-ben, míg a címeres mezt ötször öltötte magára. Edzőként dolgozott a II. kerületnél és Újpesten, majd 2010-től kezdve hat éven keresztül az A-válogatott kapusedzői teendői látta el Egervári Sándor és Dárdai Pál segítőjeként. Bernd Storck érkezése után az U21-es nemzeti csapat mellett kezdett el dolgozni, míg az előző bajnokságban az MTK kapusedzője volt, továbbá a mai napig ő vezeti a magyarországi UEFA-rendszerű kapusedző-képzést.

„Nagy örömmel jöttem Diósgyőrbe, mert amikor felálltam az első, Bódog Tamással folytatott beszélgetés utá, olyan érzés kerített hatalmába, mintha Dárdai Palival váltottam volna szót. Ezek után egy pillanatig sem volt számomra kérdés, hogy elfogadom a DVTK ajánlatát. Ismerem a diósgyőri kapusokat, így a meglévő értékeik mellett azt is tudom, hogy mit kell fejleszteni. Igyekszünk olyan munkát végezni, hogy az egész ország felkapja a fejét az eredményekre” – hangsúlyozta Andrusch József a dvtk.eu-nak.

„A kapusedzői poszton átszervezés történt a klubon belül, Veréb György továbbra is segíti a munkánkat, Szalma Pál pedig az utánpótláskorú kapusok képzéséért lesz felelős, az első csapat melletti napi teendőket Andrusch József veszi át a pályán. Józsi emberileg és szakmailag is illeszkedik a csapathoz, emellett magasan képzett kapusedző, aki a korosztályos és a felnőttválogatott mellett is dolgozott. Tőle azt várjuk, hogy a Veréb, Szalma kettős munkáját folytatva, egy lépcsőfokkal magasabb szintre lépjenek a kapusaink” – mondta Bódog Tamás szakmai igazgató.

Legfrissebb hírek

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
1 perce

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46
Ezek is érdekelhetik