Videoton: „Négy bajnoki döntővel felérő meccs vár ránk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.04. 23:06
Marko Scsepovics tizenkét találattal, Eppel Mártonnal karöltve vezeti a góllövőlistát az élvonalban, emellett a két játékos két csapata, a Videoton és a Honvéd is egyenlő pontszámmal áll a labdarúgó NB I élén, így a szerb csatár a székesfehérvári klub hivatalos honlapjának a bajnoki címért folyó versenyről és saját teljesítményéről is beszélt az utolsó négy forduló előtt.

„Négy forduló van hátra a bajnokságból, ami azt jelenti, hogy négy bajnoki döntővel felérő mérkőzés vár ránk. A Haladás egy nagyon egységes, masszív csapat, biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk ellenük, a céljaink elérése érdekében azonban nem veszíthetünk már pontokat, pláne nem hazai környezetben. A DVSC ellen jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket, ez lehet a siker kulcsa most szombaton is” – mondta Marko Scsepovics a vidi.hu-nak.Marko Scsepovics a vidi.hu-nak.

„Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy jó esélyem van a gólkirályi cím megszerzésére is, de nem ez motivál, hanem az, hogy a csapat szerepeljen minél eredményesebben. Nem az számít, hogy ki lövi a gólokat, sokkal fontosabb, hogy nyerjünk. Természetesen, ha úgy alakul, hogy szezon végén az én nevem mellett szerepel majd a legtöbb lőtt gól, annak nagyon fogok örülni, de ami ennél is fontosabb, hogy május végén a Vidi neve mellett legyen a legtöbb szerzett pont” – fogalmazott a gólkirályi címmel kapcsolatban a szerb csatár.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik