Újpest: Úgy fest, az utolsó meccsemen léptem pályára – Balajcza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.28. 07:50
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Újpest FC kapusa, a klubot 2006 óta szolgáló, 37 éves Balajcza Szabolcs távozik a klubtól. A Ferencváros elleni, 2–0-ra elveszített szombati derbi után ezt meg is erősítette a csapatkapitány.


„Úgy fest, az utolsó mérkőzésemen léptem pályára az Újpest mezében, sajnálom, hogy vereséggel kell búcsúznom. Nagyon remélem, a következő bajnokságban a mostaninál erősebb újpesti csapatot láthatunk, olyat, amelyik harcba száll a bajnoki címért. A Honvéd példája mutatja, hogy ez igenis lehetséges” – fogalmazott az FTC elleni fiaskó után Balajcza.

Mint azt már jeleztük, a kapus várhatóan az NB II-be feljutó ETO FC Győrnél folytatja a pályafutását.

„Úgy fest, az utolsó mérkőzésemen léptem pályára az Újpest mezében, sajnálom, hogy vereséggel kell búcsúznom. Nagyon remélem, a következő bajnokságban a mostaninál erősebb újpesti csapatot láthatunk, olyat, amelyik harcba száll a bajnoki címért. A Honvéd példája mutatja, hogy ez igenis lehetséges” – fogalmazott az FTC elleni fiaskó után Balajcza.

Mint azt már jeleztük, a kapus várhatóan az NB II-be feljutó ETO FC Győrnél folytatja a pályafutását.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönben: DVTK), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás), Osváth Attila (Vasas, kölcsönben: DVSC), Tamás Krisztián (Gyirmót)
Távozók: Balajcza Szabolcs (érdeklődik iránta: ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nemanja Andrics (szerb, lejár a szerződése), Mohl Dávid (lejár a szerződése), Nagy I Gábor (lejár a szerződése), Enisz Bardi (macedón, Videoton, Dortmund és Schalke – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna)

NB I, 2016–2017, 33. FORDULÓ
MÁJUS 27., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Mezőkövesd 1–1 Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Berke Balázs
Ferencváros–Újpest FC 2–0
Budapest, Groupama ArénaFarkas Ádám
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion Bognár Tamás
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 1–3

Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
Paksi FC–MTK Budapest 1–1

Paks, Városi StadionIványi Zoltán
Haladás–Gyirmót FC Győr 1–2
Sopron, Városi StadionSzilasi Szabolcs
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
21 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik