Női NB I: a második meccset is megnyerte, bajnok az MTK!

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2017.05.15. 17:51
null
A Ferencvárosnak ezen a meccsen is csak helyzetekre futotta (Fotó: Koncz György)
Az MTK hazai pályán 1–0-ra legyőzte a címvédő Ferencvárost a női bajnoki döntő második mérkőzésén, így 2–0-ra megnyerte az egyik fél második sikeréig tartó párharcot. A kék-fehérek három év után először, fennállásuk során hetedszer ünnepelhetnek bajnoki címet. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett meccs egyetlen gólját Turányi Lilla szerezte a 77. percben.

 

Kisebb csodát hajtott végre az MTK Hungária a női NB I döntőjében, ahol a két nyert mérkőzésig tartó párharcot kettő–nullára megnyerte, s 2014 után ismét bajnok. Pedig a legutóbbi két kiírás győztese, a Ferencváros számított a döntő esélyesének, még úgy is, hogy egy héttel korábban Nagy Lilla 85. percben szerzett góljával a kék-fehérek megnyerték az első mérkőzést. A forgatókönyv a Hidegkuti Nándor Stadionban sem változott, vagyis többnyire a Ferencváros irányított, diktálta a tempót, tartotta a labdát, az MTK pedig megnyerte a mérkőzést.

Az első felvonáshoz hasonlóan úgy tetszett, a zöld-fehérek magabiztossága határtalan, s bíztak benne, hogy a számtalan támadás közül egy gólt majd csak szerez valaki, s bár tény, hogy ezúttal lényegesen gyorsabban futballoztak, de ismét rengeteg hibával is. Mentséget Katona Brigitta tévedése sem jelenthet, amikor a 29. percben a partjelző téves jelzésére Szladjana Bulatovics gólját a játékvezető érvénytelenítette.

Ünnepelhettek a kék-fehérek (Fotó: Koncz György)
Ünnepelhettek a kék-fehérek (Fotó: Koncz György)


Az első félidőben Jelena Csankovics kétszer is eltalálta a kapufát, igaz, a másik oldalon egyszer Demeter Réka is megtette ugyanezt. Az MTK Hungária ezúttal is inkább a védekezésre koncentrált, azt azonban remekül tette. A védelem előtt Csányi Diána és Farádi-Szabó Edina, míg a védelem tengelyében Demeter Réka és Turányi Lilla futballozott kiemelkedően, sőt utóbbi a 77. percben fejesből bevette a Ferencváros kapuját, s az MTK másodszor is egy–nullára nyert.

A kék-fehérek tehát két elveszített döntő (2015, 2016) után visszavágtak a Ferencvárosnak, s hogy a döntő két mérkőzésén mutatott játék mennyiben szolgálta a magyar női labdarúgás fejlődését, majd később kiderül. Mindenesetre a sikerért megdolgoztak, eltüntették a két csapat közötti különbséget, miközben a Ferencváros csődöt mondott. A zöld-fehérek az alapszakasz tizennégy, illetve a felsőházi rájátszás hat mérkőzésén összesen kilencvenöt gólt szereztek, a szezon két legfontosabb mérkőzésén azonban egyet esem, s ez mindent megmagyaráz, miért nem szerezte meg sorozatban harmadik bajnoki elsőségét.

NŐI LABDARÚGÓ NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

MTK HUNGÁRIA–FERENCVÁROS 1–0 (0–0)
Hidegkuti Nándor Stadion, 700
néző. Vezette: Újhelyi Tamás (Ambrus Dániel, Katona Brigitta)
MTK: Szőcs – Tóth B. (Papp D. 82.), Turányi, Demeter, Pinczi – Farádi-Szabó – Nagy L., Csányi, Palkovics, Krascsenics P. (Szabó Zs. 76.) – Méry (Oláh A., 61.). Edző: Szabados György
FERENCVÁROS: Németh J. – Vidovenyecz (Mosdóczi, 68.), Szeitl, Zlidnis, Alekszics – Bognár E. – Fenyvesi, Nagy Á. – Csankovics, Poljak (Zágor, 61.), Bulatovics (Orji, a szünetben). Edző: Dörnyei Balázs
Gólszerző: Turányi (1–0) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Szabados György: –
A tyúkokat mindig este érdemes megszámolni, nem pedig napközben. Mindkét mérkőzést megnyertük és ez a lényeg. Az első összecsapás után gondoltam, hogy hasonlóan zárt védekezéssel ismét legyőzhetjük a Ferencvárost.
Dörnyei Balázs: – Érthetetlen számomra, mi történt. Lényegesen jobban futballoztunk, mint egy héttel korábban, sokkal több helyzetünk is volt, de gólt ezúttal sem szereztünk. Valójában nem tudok neheztelni a lányokra, mert mindkét mérkőzésen a győzelemre törekedtek, ellentétben az ellenfél összesen két kapura lövéssel megnyerhette a bajnokságot.
A két nyert mérkőzésig tartó párharc végeredménye:
2–0 az MTK javára

Az MTK a hetedik bajnoki címét szerezte meg (Fotó: Koncz György)
Az MTK a hetedik bajnoki címét szerezte meg (Fotó: Koncz György)

 

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
2025.05.30. 21:36

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

Női NB I: otthon is megverte az ETO-t, sorozatban hatodszor bajnok az FTC

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 19:25

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A Puskás Akadémia nyerte meg a bronzcsata első felvonását a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 17:40

Női labdarúgó NB I: a Ferencváros nyerte a döntő első meccsét, eltűnt az ETO pályaelőnye

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 21:00

Női NB I: csütörtökön kezdődik a Győr–Ferencváros döntő

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 16:04
Ezek is érdekelhetik