Nézőcsalogató – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 23:32

Vidéki ismerősöm hívott fel telefonon, hogyan szerezhet jegyet a Bp. Honvéd–Videoton labdarúgó-mérkőzésre. Mondtam, sehogy, el se induljon otthonról.

Környezetemben nem ő volt az egyetlen, aki azon sajnálkozott, hogy a bajnokságot eldöntő meccsre kicsinek bizonyul a tízezer néző befogadására alkalmas Bozsik-stadion.

Tény, manapság már nem lehet a legendás népstadionbeli kettős rangadók több tízezres nézőszámaival előhozakodni, az a világ több szempontból is elmúlt, kevés pozitívumainak egyike a futballt övező népszerűség volt – talán azért is, mert a sportág többet jelentett, mint csupán szórakozási lehetőséget. Manapság elégedettek lennénk a kisebb stadionokban a telt házzal, s az utolsó fordulóban erre nem is egy helyszínen jó esély van. Ugyanis nemcsak a kispesti mérkőzésnek van tétje, hanem a kiesés szempontjából sorsdöntő mezőkövesdi Diósgyőr–Debrecen és a Paks–MTK találkozóknak, a bronzéremért folyó küzdelemben pedig a Vasas–Mezőkövesd és az FTC–Újpest meccsnek is. A Bozsik-stadion mellett várhatóan a DVTK–DVSC összecsapáson is telt ház lesz Mezőkövesden, s a derbi is sok nézőt vonz a Groupama Arénába (jó, nem annyit, mint az 1967-ben lejátszott, 3:0-s ferencvárosi győzelemmel végződő Fradi–Dózsára, amelyen az utolsó pillanatban érkező tömeg a Népstadion néhány kapuját benyomta).

A felélénkülő érdeklődésből az derül ki, Magyarországon általában sok ember szimpatizál a sportággal, ám nagy részük passzív, nem a meccsre járó közönség része. A szövetség nemrég tartott értékelése során Csányi Sándor elnök kijelentette, elégedetlen a nézőszámokkal. A sportággal kapcsolatban hiába születnek jó stratégiai döntések, a szurkolók csak nem térnek vissza a mérkőzésekre. Ennek a magyar klubfutball nemzetközi mezőnyben elfoglalt helyétől kezdve a színvonalig – a kettő persze nem független egymástól – rengeteg összetevője van, s túlzottnak bizonyult az a várakozás is, amely a válogatott tavalyi Eb-szereplését követően több nézőt vizionált a lelátókra. A szurkolók bizalmának visszaszerzése lassú folyamat, csak egy része a komfortos környezet.

Nézőcsalogató szempont, hogy legyen tét, izgalom.

Arra már nem is merek gondolni, hogy hazai meccseit nemsokára valamennyi együttes a saját pályáján játssza. Mert valljuk be, nem csak a játékosoknak nehéz idegenben otthon lenni. Az igényes drukkereknek nehezebb.

Nem igazán nézőcsalogató.

Legfrissebb hírek

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56
Ezek is érdekelhetik