MLSZ: nem változtattak Diarra ötmeccses eltiltásán

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 17:56
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden helybenhagyta az újpesti Souleymane Diarra öt mérkőzésre szóló eltiltását.


Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a játékost visszaesőként amiatt marasztalták el két hete, hogy „ellenfelét nyilvánvaló gólhelyzetben gáncsolta, amiért kiállították, majd a piros lap felmutatása után vehemensen reklamált a játékvezetőnél, és közben két kézzel enyhén meglökte" őt.
Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint a játékost visszaesőként amiatt marasztalták el két hete, hogy „ellenfelét nyilvánvaló gólhelyzetben gáncsolta, amiért kiállították, majd a piros lap felmutatása után vehemensen reklamált a játékvezetőnél, és közben két kézzel enyhén meglökte" őt.

A hétvégén kiállított mezőkövesdi Fótyik Dominikot egy összecsapásra tiltották el, ugyanúgy, mint a kiesett Gyirmót edzőjét, Györök Tamást.

A teljes beszámoló ide kattintva tekinthető meg.

A honlap szerint a múlt hétvégi bajnoki mérkőzésekkel kapcsolatos egyéb ügyeket csütörtökön tárgyalja a fegyelmi bizottság.

 

Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51
Ezek is érdekelhetik