FTC: újabb két fiatallal kötöttek profi szerződést – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 17:20
A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy két fiataljával, Gera Dáviddal és Nagy Gáborral is profi szerződést kötött a klub.

Gera Dávid 2013 óta nevelkedik a Ferencvárosban. A 20 éves, több poszton is bevethető labdarúgó korosztályának megfelelő együttesünkben játszott idényről idényre, majd 2015-ben felkeltette Thomas Doll figyelmét is. A fiatal Gera 2016 telén az első csapattal tartott a törökországi edzőtáborba is, ahol a Wisla Kraków ellen pályára lépett. A 2015–2016-os idényben NB I-es és Magyar Kupa-meccsen is a kispadra ülhetett, de tétmeccsen végül nem mutatkozott be. A jelenleg is zajló szezonban az NB III-as csapatnál szerepel, amelyben 30 meccsen öt gólt szerzett – olvasható a fradi.hu-n.Gera Dávid 2013 óta nevelkedik a Ferencvárosban. A 20 éves, több poszton is bevethető labdarúgó korosztályának megfelelő együttesünkben játszott idényről idényre, majd 2015-ben felkeltette Thomas Doll figyelmét is. A fiatal Gera 2016 telén az első csapattal tartott a törökországi edzőtáborba is, ahol a Wisla Kraków ellen pályára lépett. A 2015–2016-os idényben NB I-es és Magyar Kupa-meccsen is a kispadra ülhetett, de tétmeccsen végül nem mutatkozott be. A jelenleg is zajló szezonban az NB III-as csapatnál szerepel, amelyben 30 meccsen öt gólt szerzett – olvasható a fradi.hu-n.

Nagy Gábor Vácott kezdett el futballozni, majd 2010 és 2013 között a Fradi utánpótlásában nevelkedett. Újabb három váci év következett, majd 2016 nyarán visszakerült a Népligetbe. A 19 éves játékos a szezonban 22 meccsen lépett pályára az U19-es bajnokságban, két találkozón pedig az NB III-ban is lehetőséget kapott. A téli felkészülés során három hazai edzőmérkőzésen szerepelt Thomas Doll együttesében. Nagy a védelem mindkét oldalán bevethető labdarúgó.

A Fradi egy héttel korábban Novák Zsomborral és Derekas Zoltánnal is profi szerződést kötött.

Legfrissebb hírek

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
16 órája

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35

A csehek szerint tíz emberrel jobb volt a Ferencváros, mint tizeneggyel – lapszemle

Európa-liga
2025.09.26. 08:17
Ezek is érdekelhetik