Fegyelmi: nincs kegyelem Liptáknak; fizet a Fradi II ellenfele

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.05.10. 10:12
null
„…és a játékvezetővel szemben fenyegetően lépett fel” (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a keddi tárgyalást követően sem csökkentette Lipták Zoltán öt mérkőzésre szóló eltiltását. A Dunaújváros félmillió forintos büntetést kapott az FTC II elleni, jelentős zöld-fehér tábort megmozgató NB III-as mérkőzés miatt.

 

NB I

Lipták Zoltánt, a DVTK csapatkapitányát még a Vasas elleni bajnokin állította ki Kassai Viktor játékvezető, miután – az MLSZ honlapjának indoklása szerint – „ellenfelével szemben sportszerűtlen módon viselkedett, majd kiállítása után a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, és a játékvezetővel szemben fenyegetően lépett fel”.

A DVSC 300 ezer forintos büntetést kapott az Újpest elleni szombati hazai mérkőzésén tapasztalt „rendezési előírások megsértéséért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért”.

A Haladásnak a Videoton elleni találkozó után kell 150 ezer forintos büntetést fizetni, szurkolóinak „másokat megbotránkoztató” magatartása miatt.

NB III

A fegyelmi bizottság a Dunaújváros–FTC II mérkőzéssel kapcsolatban a Dunaújvárost „mérkőzésrendezési előírások megsértéséért, szurkolók részéről jelentős mennyiségű pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása), transzparensek engedély nélküli beviteléért, használatáért és a mérkőzés lefújása után szurkolók játéktérre meneteléért 500 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi”.

TOVÁBBI HATÁROZATOK ITT!

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:36

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34
Ezek is érdekelhetik