Videoton: nem súlyos az MTK-meccsen lecserélt játékos sérülése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.25. 12:46
A labdarúgó NB I-ben második helyen álló Videoton FC hivatalos honlapján adott tájékoztatást az MTK elleni mérkőzésen (1–1) megsérült Juhász Roland állapotáról.

„Az MTK elleni találkozó második félidejének elején Juhász Rolandot erősödő izomfájdalom miatt elővigyázatosságból lecseréltük. Hétfőn és kedden az izomfájdalom hátterének felderítése érdekében több vizsgálatot is elvégeztünk, szerencsére ezek megnyugtató eredményt mutattak. A hét első felében kezeléseket kap csapatkapitányunk, a második felében pedig már újra bekapcsolódhat a csapat munkájába” – idézi a vidi.hu dr. Kovács Tibort csapatorvost.

A 33 esztendős Juhász Roland ebben a szezonban 27 tétmérkőzésen kapott lehetőséget Henning Berg vezetőedzőtől – többnyire védekező középpályásként.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik