FTC: a lengyelek kész tényként kezelik a középhátvéd érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.27. 13:25
null
Michal Nalepa (jobbra) a nyáron szinte biztosan távozik a Ferencvárostól (Fotó: Szabó Miklós)
Lengyel sajtóhírekre hivatkozva már beszámoltunk róla, hogy Michal Nalepa, a Ferencváros labdarúgócsapatának középhátvédje hazájában, a Lechia Gdanskban folytathatja a pályafutását. A lengyel klub vezetőedzője, Piotr Nowak a napokban már arról beszélt, hogy a 24 esztendős futballista jó esélyekkel száll majd harcba a kezdőcsapatba kerülésért.

 

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Nalepa iránt már korábban is érdeklődött a Lechia Gdansk, és mivel a védő nem tudott megállapodni a magyar klubbal a júniusban lejáró szerződése meghosszabbításáról, a nyáron ingyen távozhat.

A sport.trojmiasto.pl című lengyel honlap most arról számolt be, hogy Nalepa már alá is írt a Lechiához, amely rajta kívül egy másik középhátvédet, a Pogon Szczecinből érkező Mateusz Matrast, valamint Mateusz Lewandowskit is megszerezte.

„Matras szombaton ragyogóan játszott ellenünk – utalt Piotr Nowak vezetőedző a Pogontól elszenvedett 3–1-es bajnoki vereségre. – Nalepával együtt képesek lehetnek arra, hogy a kezdőcsapatba kerülésért küzdjenek.”

A Lechia Gdansk a negyedik helyről várja a lengyel bajnokság felsőházi rájátszását, hátránya mindössze három pont a listavezető Jagiellonia mögött. Nagy Dominik csapata, a Legia Warszawa egy pont lemaradással a második.

A Ferencvároshoz kapcsolódó átigazolási hír még, hogy Marco Djuricin kölcsönszerződése lejártával a nyáron visszatér a Salzburghoz.

Legfrissebb hírek

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
2 órája

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
21 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:29

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53
Ezek is érdekelhetik