Spílerek előnyben – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.03.05. 00:15

Emlékszem, amikor Dzsudzsák Balázs a PSV-ben játszott, mellette az eindhoveni együttesben nem egy mérkőzésén Danko Lazovics volt a holland együttes legjobbja. A szerb támadó játéka unikum, góljaival – az első, az alábökős egészen lenyűgöző volt – gyakorlatilag eldöntötte a Bp. Honvéd elleni találkozót.

Sokszor hiányoljuk az igazi spílereket a pályákról, s most megkaptuk, hiszen a másik oldalon Davide Lanzafame szintén megmutatta, Olaszországban megszerzett tudásával kiemelkedik a honi csatárfelhozatalból.

A két együttes rangadóhoz méltóan játszott, ha a mérkőzés színvonala nem is mindig, de a játék sebessége már-már európai volt. Henning Berg keze alatt egyre markánsabb a Vidi, győzelmével listavezető a csapat. Ami a semleges szurkolóknak is örömteli lehet, hogy Székesfehérváron megvannak a megfelelő labdarúgók a minőségi támadójátékhoz.

A Honvéd emelt fővel esett el, az ellenfél, Juhász Roland sportszerű minősítése a legtalálóbb, miszerint a két együttes között nem volt három gól a különbség – ez persze nem vigasztalja kispestieket.

Per pillanat úgy tűnik, a norvég edzővel jól vásárt csinált a Vidi, de a magyar csapatoknál mindig az a kérdés, a nemzetközi kupák selejtezőiben elég lesz-e az itthon mutatott teljesítmény. Egyáltalán: vállalható-e a támadó szellemű játék, vagy a célfutball (lásd Paulo Sousa idején) szentesíti az eszközt?

A másik rangadón is láthattunk mérkőzést eldöntő megvillanást: a ferencvárosi Gera Zoltán remek szabadrúgásába az újpesti sorfal is besegített, a derbin idegenben szerzett három pont után a győztesnek nem kell magyarázkodnia, de összességében nem véletlen, hogy a címvédő továbbra is a negyedik helyről várja a folytatást. Újpesten azon keseregnek, hogy semmivel sem játszottak rosszabbul ellenfelüknél, mégis kikaptak.

Az Újpest–Fradi annyival hozott gyengébb játékot, mint amennyivel kevesebb egyéniség volt a pályán, mint Felcsúton. A hazaiak egyik legképzettebb játékosa, Enisz Bardi nem léphetett pályára, részben ezzel is magyarázható a vereség. S ugyan egy győzelem sok mindent eltakar, azért csak felvetem a kérdést: Oliver Hüsinggel, Janek Sternberggel miért azonosuljon egy Fradi-szurkoló?

Nyilván szakmai indok van, mint ahogyan arra is, hogy miért nem lépett pályára Bognár István, akinek a stílusát legalább a szurkolók szeretik.

Mert akárhogyan is nézem, jó futballhoz jó futballisták is kellenek.

Akik kreatívak – spílerek.

Legfrissebb hírek

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
14 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56
Ezek is érdekelhetik