Gyirmót: szerződtették a Haladásnak nemet mondó ukránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 15:29
null
Olekszij Antonov a Gyirmótot választotta (Fotó: gyirmotfc.hu)
A Gyirmót FC Győr, a labdarúgó NB I sereghajtója hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub szerződtette Olekszij Antonovot, kétszeres ukrán válogatott támadót. Urbányi István elmondta, a Haladásnak nemet mondó játékossal rövid távú szerződést kötöttek.

 

Olekszij Antonov a múlt héten a Haladásnál járt próbajátékon, a szombathelyi klub – annak ellenére, hogy Mészöly Gézát nem győzte meg a támadó fizikai állapota – ajánlatot is tett neki, ő azonban visszautasította azt, és a Gyirmóthoz szerződött.

„Volt arról szó, hogy a Szombathelyi Haladás játékosa leszek, de a vasiak ajánlatát végül nem fogadtam el. A Gyirmót FC Győr csapatával azonban sikerült megegyeznünk, egy fél éves szerződésben” – mondta Olekszij Antonov a gyirmotfc.hu-nak.

A 30 éves támadó már be is mutatkozott, a Gyirmót–Mezőkövesd Magyar Kupa-mérkőzésen az utolsó fél órára szállt be, új csapatának azonban ő sem tudott segíteni, a kövesdiek idegenben szerzett góllal kiejtették a Gyirmótot.

A 179 centiméter magas támadó legutóbb az azeri Gabalában játszott, ám 2016 júliusa óta szabadon igazolható volt.

„Az ukrán támadóval, Olekszij Antonovval már a horvátországi edzőtáborozás előtt is egyeztettünk. Ő egy olyan 30 éves labdarúgó, aki több mint ötven gólt rúgott az ukrán első osztályú bajnokságban. Az életkora, a rutinja és a statisztikái alapján tehát, nagyon sokat tud most segíteni nekünk. Azt pedig egyértelműen látjuk rajta, hogy ő is bizonyítani akar itt Gyirmóton. Egy nagyon rövid szerződést kötöttünk vele, amelyben erre kölcsönösen garanciákat is vállaltunk” – mondta Urbányi István, a gyirmótiak vezetőedzője a klub honlapjának.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: „Bebeto” Bara Mamadou Lamine Ndiaye (szenegáli, Doxa Katokopiasz – Ciprus), Kristián Kolcák (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Nagy Sándor (ukrajnai, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Anto Radeljic (bosnyák-horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Tamás Krisztián (Spezia Calcio – Olaszország), Volodimir Tancsik (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Simon Ádám (Videoton FC), Veres Szilárd (romániai, CFR Cluj – Románia), Olekszij Antonov (ukrán, szabadon igazolható, legutóbb Gabala – Azerbajdzsán)
Kölcsönből visszatérők: Máté János
(Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Balogh Béla (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Filkor Attila (szabadon igazolható, felbontották a szerződését, érdeklődnek iránta: Vancouver Whitecaps – Kanada), Gyurján Bence (Békéscsaba), Horváth Adrián (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Hrabina Alex (Békéscsaba), Nagy Olivér (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Nagy Sándor (Ceglédi VSE, szabadon igazolhatóként), Simon Attila (Dorogi FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Lázár Patrik (Mosonmagyaróvár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Jancsó András (Haladás), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik