FTC: Ma reggel azonnal felhívtam telefonon Dollt – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.30. 14:33
null
Kleinheisler László (Fotó: Földi Imre)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck és a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll telefonon egyeztetett egymással azt követően, hogy a bajnokcsapat német vezetőedzője a szerda esti, DVTK elleni Magyar Kupa-mérkőzést követő sajtótájékoztatón megjegyezte: két játékosa, Botka Endre és Kleinheisler László sérülten érkezett vissza a válogatottól, erről azonban a nemzeti csapattól előzetesen nem kapott tájékoztatást.

 

Bernd Storck szövetségi kapitány, amint tudomást szerzett a nyilatkozatról, felhívta Thomas Dollt telefonon, s a beszélgetés során a két szakember tisztázta a félreértéseket.

„Thomas Doll nyilatkozatát követően ma reggel azonnal felhívtam telefonon a Ferencváros vezetőedzőjét, mert úgy vélem, a közvetlen kommunikáció hasznosabb és hatékonyabb, számomra pedig nagyon fontos az egyik magyar topcsapat vezetőedzőjének véleménye. Több olyan dologról is beszélgettünk, melyek tisztázásra szorultak, a mostani konkrét esettel kapcsolatban pedig kiderült, hogy félreértéseknek köszönhetően alakult ki. Örülök, hogy ezeket a telefonbeszélgetés során sikerült tisztáznunk, de fontosnak tartom, hogy a jövőben is személyesen kommunikáljunk egymással, amikor erre szükség van, hiszen két szakember számára ez az egyeztetések megfelelő módja. Akárcsak eddig, a jövőben is mindig elérhető vagyok a magyar bajnokságban dolgozó edzők számára, így nem szükséges sajtótájékoztatón, mások bevonásával üzenniük hasonló esetekben” – mondta az esetről az mlsz.hu-nak Bernd Storck.

Legfrissebb hírek

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 09:36

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Feledhetetlen bravúr: hatvan éve lett VVK-győztes a Ferencváros!

Minden más foci
2025.06.23. 07:49

Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

Minden más foci
2025.06.20. 21:35

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik