FTC: Doll nem érti, miért nem kommunikál velük a válogatott stábja

Vágólapra másolva!
2017.03.29. 21:42
null
Kleinheisler László felépült a DVTK elleni mérkőzésre (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros labdarúgócsapatát irányító Thomas Doll a Diósgyőr elleni Magyar Kupa-mérkőzésük után panaszának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy sérült játékosainak gyakorlatilag komplett edzésmunkát kellett végezniük a magyar válogatottnál.

 

Thomas Doll szerint a második félidőben megmutatták a Diósgyőr ellen, hogyan is tudnak futballozni, ennek köszönhetően fordítottak 2–1-re. A Ferencváros német vezetőedzője ezután újságírói kérdésre reagálva két válogatott játékosáról is beszélt, mégpedig csalódottan és kissé ingerülten.

„Remek a felvetés – idézi a fradi.hu Dollt. – Botka Endre még a Honvéd elleni kupameccsen sérült meg. Utána az Újpest ellen vállalta a játékot, de nem tudta végigjátszani a mérkőzést. Az orvosunk eltiltotta a játéktól, a Haladás ellen nem is volt keretben. Egy nappal később elutazott a válogatotthoz, ahol viszont teljes edzésprogramot hajtott végre. Vasárnap, hétfőn, kedden tesztek, szerdán két edzés, csütörtök egy az egy elleni szituációk… Semmilyen egyeztetés nem volt köztünk és a válogatott között, ami bosszant engem. A válogatott rendelkezésére bocsátottunk egy játékost, aki nálunk nem játszott sérülés miatt. A válogatottnál mégis teljes edzésprogramot végez, és mi onnan ismét sérülten kapjuk vissza. Németországban a válogatott és a klubedzők egyeztetnek a játékosokról, különösen akkor, ha a futballista nem százszázalékos állapotban utazik egyesületéből a nemzeti csapathoz. És a szövetségi kapitány is ugyanebből az országból jön, ahogy én is… Ma van március 29. Idén még egyetlen egyszer sem lépett velem kapcsolatba a szövetségi kapitány. Ennyit az adatcserékről, az egyeztetésekről, a nagy közös munkáról… Kleinheisler Laci is elment a válogatotthoz. Egy nappal az U21-esek elleni edzőmeccs előtt izomfáradtságot érzett, mégis kétszer harminc percet játszott, noha egyértelmű volt, hogy Portugáliában nem kaphat szerepet. Amikor visszajött a Népligetbe, négy-öt napot kellett kihagynia. Azt az üzenetet kaptuk, hogy kapott egy ütést, ő viszont erre nem emlékszik, csak arra, hogy fáradtságot érzett az izmában. Ez könnyelműség. És ez nem rólam szól, hanem a Ferencvárosról! A bajnokság döntő fázisában vagyunk, két hétvégén nem volt meccs, a játékosaink pedig sérülten jönnek vissza a válogatottól. Ezt máshogy is lehetett volna intézni, ha valóban közösen dolgoznánk.”

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Sima győzelemmel mutatkozott be New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.04. 08:33

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik