DVTK: Bódog Tamás kijelölte az új csapatkapitányt

Vágólapra másolva!
2017.03.16. 17:45
Bódog Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK frissen kinevezett vezetőedzője a klub hivatalos honlapjára felkerült videointerjúban beszélt az eddigi tapasztalatairól, valamint elárulta, hogy ki lesz az együttes új csapatkapitánya.

„Az eddigi munkát jól elvégezték a srácok, amit kértem, azt vissza is kaptam tőlük. Taktikailag és fizikailag is sokat foglalkoztunk a játékosokkal, próbálom az edzésekbe beépíteni a filozófiámat” – mondta Bódog Tamás.Bódog Tamás.

„Sokat kell dolgoznunk, nagy feladatok állnak előttünk. A szünet után a kupában és a bajnokságban két hét alatt öt mérkőzés vár ránk. Közösen, és csakis közösen tudunk bennmaradni az első osztályban.”

Bódog Tamás azt is elárulta, ő jelölte ki az együttes új csapatkapitányát. A Kazahsztánba távozó Elek Ákos utódja Lipták Zoltán lesz, mellé pedig egy csapattanácsot választottak a játékosok.

Lipták Zoltán a DVTK új csapatkapitánya. #DVTK #football #newcaptain #LiptákZoltán #BódogTamás

Legfrissebb hírek

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
3 órája

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
4 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
13 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
21 órája

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51

Újra Diósgyőrben a Kovács, Radenkovics kettős; erős alapokra építenek Győrben

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 12:21

Debrecenben a spanyol, Újpesten a portugál vonal erősödött – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 09:37
Ezek is érdekelhetik